KISFALUDY SÁNDOR SZOBRA
Tagore-sétány
Bevezetés Kakas Márton alakjához
Jókai Mór különböző okokból és célokból számos álnevet használt pályája során. Leghíresebb és legkedveltebb alteregója az élclapfiguraként induló Kakas Márton volt, aki a Vasárnapi Ujság hasábjain született meg 1856-ban. Az első nevével fémjelzett rovat a Kakas Márton a színházban volt. Később a Nagy Tükör című humorisztikus periodikába, majd a Kakas Márton Albumába “költözött”, végül pedig az Üstökösben lelte meg otthonát az élclapfigura. Jókai itt évtizedekig publikált szövegeket Kakas Márton név alatt különböző műfajokban: többek között versek, gunyoros társadalomkritikák, leleplező, parodisztikus hangvételű tárcanovellák, politikai és kulturális eseményekre reflektáló, karikatúraszerű elbeszélések, humoros portrék, beszámolók jelentek meg. Egyszerű élclapfigurából Jókai alteregójává azon folyamat során vált Kakas Márton, ahogyan egyik újságból a másikba került át, idővel nemcsak mint szerző, hanem mint fikcionális szerkesztőtárs is.
A Ki hát az a Kakas Márton? című szövegben (amely 1860-ban jelent meg az Üstökösben) először nyilatkozott a szerző író- és szerkesztőtársáról: a novella kiindulópontja, hogy a felháborodott és évek óta tájékozatlan olvasóközönségnek elbeszéli a történetet, hogyan teremtődött meg Kakas Márton. Jókai ebben a szövegben úgy mutatja be alteregóját, mint egy valóban létező személyt, aki a kiadóval szerződést köt, aki a Nagy Tükör és az Üstökös tervét kieszeli, valamint aki állítólag „apjának egyetlen fia, s ő keres az egész háznépre.” Mindezzel azt igyekezett elhitetni az olvasókkal, hogy Kakas Márton egy családdal rendelkező személy volt, olyan szerzőtárs, akire a „legnagyobb ostobaságokat”, amik az Üstökösben megjelentek, ráfoghatja. Ugyanakkor fantasztikus ismertetőjegyekkel is felruházta a figurát: arasznyi emberkeként írta le, aki finom mókusprémes mentében, sarkantyús csizmában jelent meg tintatartója tetején – piros kakastaréjos fejjel. Ez a leírás a róla született rajzokon is mérvadóvá vált, bár idővel emberméretűként ábrázolták Kakas Mártont.
Jókai Mór: Kakas Márton levelei Balaton-füredről
Vasárnapi Ujság, 1860. júl. 22.
Tisztelt szerkesztő ur!
Eddigelé nem irhattam kegyednek, mert meg voltam fagyva; de most már kezdek egy kissé kiengedni. Hogy milyen időjárás volt ez ideig e helyen? azt majd mindjárt elképzelhetővé teszem. Kérem: akkora szél fujt, hogy Kisfaludy Sándor szobra egészen előre hajlott bele, most is ugy áll, s ha az alszél vissza nem görbiti, nem tudom, mi történik vele? mert most csak a köpönyege tartja, mely köpönyeget, ha jól ismerem, Károly öccsétől kérte kölcsön; hideg pedig oly mértékben grassált nálunk, hogy a tekintetes szobor urnak egészen összehuzta a nyakát, szerencsére egy kis kemenceforma (tán takaréktűzhely) van az egyik markában a melyiken a másik kezét, illő távolból, melengeti. Örömest lerajzoltam volna a scytha művészet e monumentumát, de nekem, mint Komárom vármegyei embernek, hátat fordit; szemközt csak a zalaiaknak szabad ránézni, kik ugy kivánták azt állittatni, hogy könyökkel álljon a kikötő felé. Kár egyébiránt, hogy a szobor fejéhez képest kissé alacsony az alakja; efelől azonban azzal vigasztalnak, a kik jobban ismerősök vele, hogy majd ha arra a jobbik lábára feláll, a mit most a levegőbe emelve tart, (persze: fázik a talpa azon a hideg kövön), akkor mindjárt magasabb lesz vagy 12 hüvelykekkel, amiben én kénytelen vagyok megnyugodni s várni magyar emberként a békés átalakulást.
Kisfaludy Sándor szobra
Kisfaludy Sándor u. 3.
Kisfaludy Sándor szobra Vay Miklós alkotása, amelyet 1877-ben lepleztek le. Ez a szobor azonban nem az első a sorban. 1857-ben született meg az elhatározás, hogy Füreden szobrot állítanak Kisfaludy Sándornak, a Himfy költőjének. Czélkuti Züllich Rudolf bízták meg a szobor megalkotásával, és bár az elszámolás körüli pénzügyi zűrzavar Deák Ferencet távolmaradásra késztette, 1860 júniusában Eötvös József, Toldy Ferenc, Podmaniczky Frigyes és a kor számos celebritásának jelenlétében át is adták az ércszobrot. A díszebéd, amelyen négyszáz meghívott vendég vett részt, kellően érzékelteti azt a pompát és ünnepélyességet, amely a szoboravatót kísérte.
A díszebéd egyik szónoka Tóth Lőrinc komáromi származású költő, a Kisfaludy Társaság első titkára, Jókai Mór földije, akinek emlékét a közismert „Mór és Lőr” anekdota is őrzi. Petőfi a Pesti Divatlapban már akkor „Jókay Mór” aláírással adta közre pályakezdő barátja írásait, amikor Jókai maga még nem döntött a Jókai Mór szerzői név mellett, és az Életképekben még Jókay Móricként jegyezte írásait. A „Jókai Mór” szerzői név alighanem Petőfi találmánya. Petőfi ugyanis előszeretettel tréfálkozott legjobb barátja keresztnevén, olykor „Szerencsen uramnak”-nak titulálva fogadott testvérét. Petőfi ráadásul a negyvenes évek legjobb irodalmi marketingese. Pontosan tudja, hogy Jókai számára a Jókai Mór szerzői név különleges, jó hangzása elengedhetetlen feltétele a sikeres írói brand megalapozásának. Jókai néhány hónapos vívódás után el is fogadta Petőfi javaslatát, de az anekdota arról tanúskodik, hogy a belátást komoly belső vívódás előzte meg. Az történt ugyanis, hogy Tóth Lőrinc „Tekintetes Jókai Mór úrnak” címezte a levelét. Jókait nagyon felbosszantotta a címzés, és mint régi magyar nemesember, ki is kérte magának, hogy „Mórnak” titulálják, felróva Tóth Lőrincnek, hogy sajnálta a neve végéről a két betűcskét. A Jókaitól megszokott szép kalligráfiával pedig azt írta a válaszlevélre: „tekintetes Tóth Lőr úrnak”.
Az országos lapok, így a kor legjelentősebb politikai napilapja, a Pesti Napló, és a nagy példányszámú, népszerű hetilap, a Vasárnapi Ujság is részletesen beszámolt a szoboravatásról. A füredi ünnepségekről a résztvevők a Kisfaludy gőzössel másnap indultak a Balaton déli partjára, hogy Niklán felavassák Berzsenyi Dániel szobrát. Az ünnepségsorozat négy napig tartott, 1860. június 11-étől 14-éig. A lapok arról számoltak be, hogy a Kisfaludy-ünnepre az ország minden részéből érkeztek az érdeklődők, a június 11-én 10 órakor kezdődő szoboravatásra mintegy tízezer ember érkezett a városba. Ez az óriási tömeg fogadta a Kisfaludy gőzösön érkező Somogy megyei küldöttséget. A füredi katolikus templomban ezután Oszterhuber János veszprémi kanonok celebrált szentmisét. Ezután került sor az embernagyságúnál jóval nagyobb, gránit talapzatra helyezett szobor felavatására. A Szózatot a dalárdával együtt a tömeg is énekelte, a zászlóktól szinte nem lehetett látni a teret. A hölgyvendégek számára ülőhelyeket is készítettek. A beszédek sorát az alkotó, Züllich Rudolf levelének felolvasása követte, aki szokatlan módon mentegetőzött alkotása tökéletlensége miatt, a hazai szobrászat fejletlenségét is felpanaszolva. Ez a közjáték már akkor előrevetítette a kirobbanni készülő botrányt. A tömeg azonban békésen eloszlott, a négyszáz díszvendég fél háromra volt hivatalos a táblaebédre, ahol folytatódott az ünnepi köszöntők, áldomások sora. A magyar vendégszeretet azonban mindenkit meleg szívvel fogadott. A pápai diákokat például Molnár Dienes vendégelte meg. Este fél hétkor a színházban Kisfaludy Károly Kemény Simon című drámáját mutatták be. Az előadás előtt az igazgató mondott beszédet. A darab végeztével pedig Reményi Ede rögtönzött hangversenyt. Az ezt követő fényes bál résztvevői reggel öt óráig táncoltak. A következő napon az ünneplőknek ki kellett pihenniük az előző nap fáradalmait. A füredi vendégkoszorú egy része, így a Magyar Tudományos Akadémia küldöttsége ugyanis június 13-án indult tovább Niklára, Berzsenyi Dániel szobrának leleplezésére.
A közönségnek azonban nem tetszett a szobor. Züllich szabadkozása nem a túlzott szerénység jele volt. Pontosan tudta, hogy nem sikerült a műve. Jókai Mór Kakas Márton nevében találóan és sok humorral figurázta ki a szobor fogyatékosságait.
Alig egy hónappal a szobor leleplezése után a Képes Ujság 1860. július 29-i számában a „Mi hír Budán?” rovatban a következő tréfás hírt adta közre:
„Egy társulat van alakulóban, mely Kisfaludynak esetlen szobrát el akarja lopatni. Az igaz, hogy egyik lába sokkal hosszabb, mint a másik; de hátha Züllichet akarja vele megrugni?”
