BLAHA LUJZA NYARALÓJA
Blaha Lujza u. 4.
Az Asszonynéni, Szűcs Lajosné Szűcs Zsófia, az „ősház” építtetője
A mai Blaha-villa helyén álló nyaralót eredetileg Jókai Mór édesanyjának nagynénje, Szűcs Lajosné Szűcs Zsófia építtette a hatvanas években. A Vasárnapi Ujság így búcsúztatta 1875-ben (ahogyan Jókai Móric szólította) az Asszonynénit: „Özvegy baracskai Szűcs Lajosné, született Szűcs Zsófia asszony jan. 20-án hunyt el Budapesten, 85 éves korában. Buzgó támogatója volt a közintézeteknek s a művészet és irodalom érdekeinek s alig van jótékony czél, melyre tetemesebb összegeket nem adományozott volna. Szegények és szerencsétlenek mindig áldozatkész gyámolítójukat vesztették el benne.”
Jókai Mór nagyon sokat köszönhetett az Asszonynéninek. Szűcs Zsófia két éven át lankadatlan, mediátori kitartásának köszönhette, hogy édesanyja, Pulay Mária végül megbocsátotta a nála nyolc évvel idősebb színésznővel, Laborfalvi Rózával kötött házasságát, aki egy kiskamasz leánygyermekkel lépett be a 22 éves Jókai életébe. Amikor a szabadságharc bukása után több hónapos rejtőzködés után 1850-ben Jókai visszamerészkedik Pestre, a csak álnéven publikálni tudó, megcsappant jövedelmű fiatal férjnek tapintatos segítséget nyújt. A Múzeum körúti bérháza második emeletét névleges áron adja bérbe a Jókai párnak, akik 1851 és 1853 között élnek ebben a lakásban. Szűcs Zsófia művészetszerető és művészetpártoló: lelkes rajongója a színháznak, nagyra becsüli Laborfalvi művészetét és meg is kedveli a civilben házias, gyakorlatias tragikát. Szűcs Zsófia füredi szalonja is nyitva állt a művészek, a színészek előtt. Bőkezű mecénása, pártolója volt a művészeknek, elkötelezett támogatója a legkülönfélébb jótékonysági akcióknak, egyleteknek.
Az arany emberhez írott Utóhangokban Jókai meleg hangon idézi meg az Asszonynéni alakját, és azt a viharos hajóutat, amelynek a regény ötletét köszönhette. A viszontagságos utazás közben ugyanis a nagynéni meséli el az unokaöcsnek a regény alapötletéül szolgáló komáromi történetet.
„Szűcs Lajosné még a hetvenes években mindenkitől ismert alakja volt a budapesti társaságnak. Nagy háza volt a Múzeum körúton, villája Balaton-Füreden: az idény alatt minden este ott lehetett látni a Nemzeti Színházban, szögletpáholyában. Jótékonyságáról beszélt minden közintézet. Szép öregasszony volt.
Én is kaptam tőle valamit: ennek a regénynek az alapeszméjét.
Egy délután összehozott vele a véletlen. Együtt utaztunk át a Kisfaludy gőzösön Balaton-Füredről Siófokig.
A feleútban kegyetlen nagy vihar fogta elő a hajót: a veszedelmes Bakony szele egyszerre háborgó tengert alakított a kedves tóbul: az utazók férfia, nője mind tengeri betegséget kapott, s menekült a kabinokba. Csak mi ketten: nagynéném és én maradtunk a födélzeten, föl sem véve az egész hajótáncoltató zivatart.
– Csak fenntartja mibennünk az erejét az ősi Szűcs vér – mondá a nagynéném; – ki maga is Szűcs családból született: nagyanyámnak nővére volt: – férje után lett gazdag.
S aztán odaültetett maga mellé, s azalatt, amíg a hullám dobálta a hajót, hogy annak az egyik lapátkereke folyvást a levegőben kalimpált, elregélte nekem azt a történetet, ami az »Arany ember« regényemnek a végét képezi, a fiatal özvegy, annak a vőlegénye: a katonatiszt, társalkodónéje; a tiszt korábbi kedvese és annak az anyja között, kiket ő mind személyesen ismert. Ez volt az alapeszme, a végkatasztrófa, amihez aztán nekem a megelőző történetet, mely e végzethez elvezet, hozzá kellett építenem, s a szereplő alakokat, helyzeteket mind összeválogatnom: hihetővé tennem. De azok az alakok és helyzetek mind megvoltak valósággal.”
A „legkurucabb fürdő”, Blaha Lujza háztulajdonos lesz Balatonfüreden
Blaha Lujza 1893-ban vált füredi háztulajdonossá. 1891-ben, egy különösen kimerítő évad után orvosa fürdőkúrát rendelt el számára, hogy megerősödjön. A „legkurucabb fürdő” címet azzal érdemelte ki a sajtótól, hogy nem fél a hideg víztől, akár a 15 fokos Balatonban is megfürdik. Blaha ekkor szeret bele igazán a Balatonba, és határozza el, hogy házat vásárol Füreden. Meg is tetszik neki egy villa, azonban nem eladó. Terve megvalósulására alig két esztendőt kellett várnia, 1993-ban váratlanul érkezik a hír: eladóvá vált az a szép, fehér épület, amelybe 1891-ben beleszeretett.
A színészlegenda következőképpen idézte fel a tó vizének csodás hatását, azt a pillanatot, amikor beleszeretett a Balatonba:
„Mikor a vízbe ereszkedtem, oly gyöngének és kimerültnek érzetem magam, hogy azt hittem, menten elájulok. Néhány percig voltam a vízben, s máris éreztem üdítő hatását. Most következik a nagy csoda, amely ha nem velem történik meg, talán el sem hinném. A vízből kijőve felöltözkedtem, és oly frissnek éreztem magamat, hogy egyhuzamban mentem haza a Hortoványi-villáig, nem fogadva el az ismételten felkínált pihenést. Sohasem hittem, hogy a Balaton vize oly csodás hatású legyen. Úgy voltam vele, mint kislány az első szerelmével – én is elmondhattam a költővel: meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Ezután szorgalmasan fürödtem és sétálgattam, egyszóval egészségem rövid időn helyreállott, a nyarat igen kellemesen töltöttük. Szeptember első napjaiban tértünk haza. Utolsó fürdésem alkalmával megöleltem, megcsókoltam a Balatont. Hazatérve elhatároztam, hogy ha Isten éltet, hát a jövő nyarat ismét Balatonfüreden töltjük.”
Blaha Lujza naplója, közreadja Csillag Ilona, Bp., Gondolat, 1987, 251−252.
Amikor 1893-ban kiderül, hogy álmai háza eladó, gyorsan dönt, és három nap múlva meg is vásárolja a villát. Bár a nyári hónapokat a nyolcvanas évek végétől Füreden töltötte, Blaha Lujza nem nyaralót keresett, hanem olyan családi fészket, ahol színpadtól való visszavonulása után élhet. A ház felújítása, átépítése során is ez a cél vezérelte.
„1893 tavaszán egyszer meglátogatott Mangold dr., füredi orvos, régi jó ismerősünk, és ezzel lépett be hozzám: »Nem is képzeli a bárónő, hogy miért jövök: Neugebauerné meghalt, a villa sürgősen eladó, határozza el magát hamar, s ha akarja, vegye meg.« – »Ha akarom-e – mondottam – Hiszen ezáltal egy fő vágyam teljesülne, az elhatározás megvan, csakhogy óhaj és elhatározás még nem elég a vételhez, mert ehhez pénz is kell.« Abban állapodtunk meg, hogy Mangold dr. szíves lesz engemet az eladással megbízott családtagnál mint vevőt bejelenteni és tőle holnaputánra találkát kérni, addig majd utánanézek, hogy megvehetem-e vagy nem.
Az uram azonnal felkereste Szabó Imre barátunkat, vele közölve a dolgot. Szabó megígérte segédkezését, hogy az összeg jelentékenyebb részét megszerzi a Veszprémi Takarékpénztártól. A véletlen úgy hozta magával, hogy aznap meglátogatott bennünket egy vidéki jó barátunk, és helyeselve a tervet és látva nagy kedvemet a vételhez, biztatott a füredi házat megvenni¸ s felajánlotta, hogy ha kölcsönre van szükségem, a legnagyobb örömmel kisegít.
A nyert biztatások után harmadnapon megvettem a házat, letettem a foglalót, aláírtuk a szerződést. […]
Tehát füredi háztulajdonos lettem. Azon ház tulajdonosa, amely házat első perctől kezdve magamnak szántam.”
Blaha Lujza naplója, közreadja Csillag Ilona, Bp., Gondolat, 1987, 272−272.
A korabeli sajtó is beszámolt a füredi társaság új tagjáról, az új „Balaton-parti birtokosnőről”, Blaha Lujzáról. A Pesti Hirlap 1893. július 29-i számában a rövid hírek között Blaha Lujza Balaton-Füreden címmel tudósította olvasóit Blaha Lujza és családja füredi letelepedéséről:
„Nagy napja volt tegnap Balaton-Fürednek. A nemzet aranyos hangú csalogánya, Blaha Lujza, az ottani színkörben ragyogtatta művészetét a zsúfolásig előkelő közönséggel megtelet ház előtt. – Ez alkalomra még a karzatokat is páholyokká alakították át, melyeket a vitorlásversenyek alkalmából ott időző arisztokrácia foglalt le magának. Minthogy Blaha Lujza férjével, Splényi Ödön báróval most a füredi társasélet központja, a fürdő közönsége ez alkalommal nem csak a nagy művésznőt, hanem az új Balaton-parti birtokosnőt is ünnepelte benne. A művésznő a »Náni« címszerepét játszotta rózsás kedvvel és énekelt olyan pompásan, hogy még a színkört környező erdő csalogányai is elnémulva hallgatták, hogy tanuljanak tőle. Az előadásban részt vett többi szereplők közül Nikó Lina, Kiss Pista, Péchy Kálmán, Pesti és Láng Ödön említendők fel. Az előadás jövedelméből a jótékony célra tekintélyes összeg maradt.”
A Fővárosi Lapok már egy héttel korábban, 1893. július 24-én a címoldalon tárgyalja az új szenzációt, „nemzet csalogányának” füredi „földes és házas asszonnyá” való előlépését. Blaha Lujza harmadik férje, Báró Splényi Ödön rendőrtanácsos a sajtóbeszámolók szerint nagyon gyorsan belopta magát a füredi társaság szívébe és a társasági élet motorjává vált. Az „Ahol a prímás nyaral: Balaton-Füred” című tárca azonban majdnem egy teljes hasábon a színészcsillaggal foglalkozik, aki a kilencvenes években átveszi Füreden Laborfalvi Róza üresen maradt trónusát:
„Báró Splényiné Balaton-Füreden földes és házas asszony lett, megvásárolván a Huszárné-féle egyik legszebb villáját a fürdőhelynek, közelében Jókai tanyájának, hol Laborfalvi Rózával sakkozott; írt a Tallérossy Zebulont, az Erdély aranykorát, s ápolta rózsatőit szenvedéllyel. Blaha Lujza otthona valódi paradicsom; tíz szobával s hercegileg bebútorozva, neki csak Füredet és ezt az ’Otthont’ kellett megtalálnia, hogy még sokáig ragyogó fénye legyen a népszínháznak s dalos pacsirtája a magyar népnek. Kinek koszorúiból erdőt lehetne csinálni s dicsőségén a jövő száz primadonnája osztozik, itt egyedül az üdülésnek él. Sétája a Balatonpart; pihenőhelye ugyanaz; ő a legkurucabb fürdő, mert neki a 15-16 fokos víz langyos − mondja –, mikor Erdélyben 8-10 fokban fürdött. Nem is kell mondanom, hogy a közönség ünnepli, rokonszenvének minden jelével kitünteti; csak egy és egyetlen Blaháné van!”
Blaha Lujza: „Mindnyájunk örök büszkesége minden sor írása”
Blaha Lujza saját bevallása szerint nem ismerte annyira Jókait, mint szerette volna. Ezt azzal magyarázza, hogy mindketten rendkívül elfoglaltak voltak a munkájukkal, amikor pedig nagy ritkán összetalálkoztak egy-egy eseményen, a pályakezdő színésznő alig tudott ránézni Jókaira vagy megszólítani őt, hiszen túlságosan tisztelte és bámulta az írófejedelmet. Egy alkalommal felkereste Laborfalvi Rózát, hogy mint fiatal primadonna tiszteletét fejezze ki a Nemzeti Színház vezető színésznőjének, ő azonban nem tudta fogadni, mert túlságosan fájt a feje. Ez igen rosszul esett Blaha Lujzának, hiszen számított Jókainé pártfogására – a szerző iránti tisztelete azonban változatlan maradt. Lejegyzi, hogy e látogatás alkalmával ő fogadta és váltottak is néhány szót:
„– Jaj, az Isten áldja meg, kedves költőfejedelem úr, hogy tud ennyit dolgozni? Az igaz, hogy az egész világ gyönyörűsége és mindnyájunk örök büszkesége minden sor írása, de az mégis csak borzasztó, hogy egy csöppet se kíméli magát. Hiszen ideges lesz ettől a temérdek munkától, hát hagyja abba egy kicsit és pihenjen.
– Édes fiam, ne erőlködj, hogy engem lebeszélj a munkáról. Attól pedig ne félts, hogy ideges leszek tőle, mert hiszen nem is tudnék dolgozni, ha nem volnék ideges…”
Sűrűn találkoztak azonban Balatonfüreden, ahol – eltérő időkben, de – szomszédos villákat birtokoltak. Többször volt Jókaiéknál, amelyre úgy emlékszik vissza, hogy legnagyobbrészt Laborfalvi Róza relikviáival volt tele. Megtekintette a dolgozószobát is, ahol Az arany ember született. Ezután sokáig nem látták egymást, pedig számtalanszor meghívták őt is a Jókaiék által szervezett estélyekre, azonban színházi kötelezettségei miatt és énekhangja óvása érdekében nem tudott ezeken részt venni. Utolsó találkozásuk szintén Füreden történt, mikor már Nagy Bella volt a szerző felesége. Az alábbi párbeszéd folyt le közöttük:
„– Hát csak egyedül sétálgat?
– Jól esik az egyedüllét, – mondotta, – a feleségem csónakázik…”
