2022. április 12-én a Várkert Bazárban költészet napi, irodalmi beszélgetésre került sor Hervay Gizella tiszteletére. A Várkert Irodalom sorozat részeként szervezett rendezvényen jelen volt Juhász Anna irodalmár, szerkesztő, az irodalmi est háziasszonya; a meghívott vendégek sorát gazdagította Iancu Laura költő; Balázs Imre József költő, irodalomkritikus, szerkesztő, irodalomtörténész; Vecsei H. Miklós színész; Bocskor Bíborka és Toldi Miklós – utóbbi két fellépő a Magashegyi Underground zenekar tagjai.
A beszélgetést nem tudnám egyértelműen elkülöníthető részekre osztani; a másfél órás műsor mintegy montázsként állt össze a felolvasott versekből, levelekből, előadott dalokból, a költőhöz fűződő személyes élményekről szóló történetekből.
Felvezetésként Bocskor Bíborka Hervay Gizella Nap című versét olvasta fel, majd Vecsei H. Miklós Szilágyi Domokos levelei Hervay Gizellának című gyűjteményből olvasott fel részletet, Toldi Miklós gitárkíséretében. A komoly, kissé kísérteties hangok és akkordok tükrözték a szövegek hangulatát. Az est folyamán nemcsak Hervay életművével, hanem egykori férje, alkotótársa munkásságával is megismerkedhettünk. Kettejük élete és irodalmi pályafutása csakis egymásba fonódó mivoltában értelmezhető.
A beszélgetés során sokat megtudhattunk történetükről, a megismerkedésüktől kezdve önmaguk és művészeti irányaik keresésén át egészen a tragikus végig. Az ő szerelmük nem happy enddel záruló tündérmese, hanem fájdalmas, tragikumba fulladó sors. Hamar egymásba habarodtak, kisfiuk is született a házasságból, becenevén Kobak. A kisfiú tizenhárom évesen a bukaresti földrengés áldozata lett. Ez férje öngyilkossága után egy évvel történt.
Juhász Anna kiemelte, hogy az est célja a versolvasás népszerűsítése, az, hogy minőségi időt töltsünk el az irodalommal, továbbá a figyelemfelhívás egy „méltatlanul elfeledett” életműre, ahogy Vecsei H. Miklós fogalmazott a beszélgetés egy későbbi pontján.
Az est háziasszonya egyesével kérdezte a jelenlévő művészeket személyes kapcsolatukról Hervay Gizellához, hogyan ismerkedtek meg a költő életművével. Iancu Laura megjegyezte, hogy nehéz megindokolni, hogy egy szerzőnek miért is fontosak a versek, de úgy tűnik, ez létezésének egy meghatározó eleme, ami nélkül nem működik az élete. Költészetére hatalmas hatással volt Hervay, a kritikusok is megemlítették, hogy Névtelen nap című kötetében tökéletesítette a Hervay-féle töredezettség-érzetet, és ajánlják, hogy minél előbb gyógyuljon fel ebből a betegségből, mert úgy ítélték, ez nem az ő stílusa, hanem Hervay Gizelláé, mesélte derűvel Iancu Laura. Többször is úgy vélte egy-egy kötete megjelenése után, hogy megtalálta a saját hangját, és csupán utólag lepleződött le, hogy az mégsem a neki szánt hang. De ez egy természetes folyamat és jelenség, jelentette ki. Továbbá József Attilához hasonlította Hervayt, de sajnos ez a gondolat ezen a ponton elhalt, és más irányba terelődött a beszélgetés. Bocskor Bíborka első Hervay-verse olvasása közben egy fotót látott meg a költőről, és az arca ragadta meg leginkább. Vecsei H. Miklós először is összefoglalta Szilágyi és Hervay életét röviden. A tragédiákkal tűzdelt sorsokat hangsúlyozva, erősítve egy verspéldát hozott fel a Zuhanások. Oratórium három hangra című műből. „Az alapallegóriája a versnek, hogy nálunk csak péntek van és péntek után hétfő következik. Nálunk nincs feltámadás. Szerintem ez egy borzasztóan fájdalmas kép.” A következő versrészletre célozhatott Vecsei:
„de mindig pénteken ért véget a hét,
mindig pénteken,
és utána hétfő lett
megint.”
Balázs Imre József ekképpen foglalta össze Hervay életútját, a korai állomásokra fókuszálva. Hervay egy erdélyi költő, aki Makón született. Erdélybe ment, anyja után, ahol hánykolódott, nem volt stabil családi háttere, kereste a kapaszkodókat. Kolozsváron járt középiskolába, színi tanulmányokat végzett, elkezdett foglalkozni a versírással. Bukarestben ismerkedett meg Szilágyival, akivel egyből szerelembe estek. Ezzel a rövid összefoglalóval arra igyekezett rámutatni, hogy nem az egykori férj és gyermek halála az első tragédiák az életében, persze ezek óriási veszteségek, de már korábban, kamaszkorában érték őt az első csapások, illetve az érzelmi hiány. Szinte születésétől fogva otthontalanság- és veszteségérzettel kellett megbirkóznia.
Ezt követően Juhász Anna feltette a kérdést, hogy a hazátlanság problémája mikor fogalmazódott meg először Hervay költészetében. Balázs Imre József válasza alapján 1953-ban, ami „nem egy ideális évszám a szabad költői kibontakozásra”, a sztálinizmus korában mind Magyarországon, mind Romániában.
Iancu Laura a hontalanság témaköréhez kapcsolódóan olvasott fel Hervay önéletrajzi írásából. „Aki már három hazában hazátlan, annak már három szeme van. Az nem összeadja a barátságokat, az máshogy barátkozik.” Véleménye szerint Hervay megnyerte a maga csatáját. Bár mindent elveszített, a férjét, fiát, egész családját, mindent, amit ember elveszíthet, mégis diadalmasodott, mivel a költészete fennmaradt. Úgy ítéli, hogy önmagát győzte le.
Juhász Anna ismét felvetette az otthontalanság témakörét, ami az est folyamán a központi elem volt, de ezúttal más megközelítésből. Arra kérdezett rá a jelenlévő művészektől, hogy kinek mit jelent a haza. A kockás, kis füzet, amibe jegyzetelünk is lehet haza? Egy vers? Vagy az, hogy esténként József Attilává lehet válni a színpadon? Juhász Anna valószínűleg ezen a ponton Vecsei H. Miklós Mondjad Atikám című kiváló monodrámájára utalt, amit a Pesti Színház színpadán tekinthetünk meg.
Vecsei H. Miklós egy Csoóri-idézetet fűzött hozzá az otthontalanság témájához: „Nincs otthon az otthontalanság élménye nélkül.” Illetve, megjegyezte, hogy sokszor az a probléma, hogy egy adott helyzetben nem ismerjük fel az otthonteremtés lehetőségét, ő maga már több ilyen esettel is találkozott. Ezután Juhász Anna Bocskor Bíborkának adta a szót, aki egy kedves történettel gazdagította a gondolatmenetet. A képzőművészeti líceumban úgy jegyezték meg őt, hogy mindig egy óriási hátizsák volt nála, amiben volt nappali, fürdőszoba… Egy teljes otthon belefért. A vándorló, hánykolódó életmóddal akkor hagyott fel, amikor családot alapítottak, és megszületett a gyermeke. Azóta férje és kislánya jelentik számára az otthont.
Az este folyamán több, az éppen aktuális témához illeszkedő Magashegyi Underground-dalt is hallhattunk. Bocskor Bíborka énekelt, Toldi Miklós gitáron kísérte, ahogy az együttesben is. Az Arcok, utcák, nevek című dal az otthonkeresésről szól, ennek kapcsán csendült fel.
Iancu Laura elmondta, rengeteget költözött, ezért jól meg kellett gondolnia, mit visz magával. Egyszer egy húszéves hálóruhát is ki kellett dobnia, amit a nagymamájától kapott, mivel nem volt neki hely. A kockás füzetei és a magnókazettái számára viszont volt. Amikor Magyarfaluról tartott Budapest felé vonattal, ezeket a kazettákat hallgatta egész éjjel. Itt hozzáfűzte, hogy Hervay Gizellának is volt egy korszaka a magnószalagokkal. Annyira sokat jelentenek neki ezek a tárgyak, annyira félti őket, hogy még egy hangtechnikusnak sem meri odaadni, aki át tudná másolni egy modernebb eszközre. Tart attól, hogy „az idő megette” a szalagokat, és nem merne szembesülni ezzel a ténnyel.
Vecsei H. Miklós egy megrázó részletet mesélt el, Hervay családjának életéből. Volt, hogy egy fodrászat kirakatában laktak – zárástól nyitásig. Felhívta a figyelmet ennek a felfoghatatlanságára, két ember, akit ma ünneplünk, hogyan élhetett ilyen körülmények között. Volt, hogy húsz napig nem ettek főtt ételt. A nélkülözés, az otthontalanság meghatározta létüket. Egymáshoz írt verseikből az derül ki, hogy a jövőt idealizálták; sosem a jelenben találtak boldogságot.
Az est vége felé közeledve pár egészen személyes történet is felbukkant. Például, Balázs Imre József nagymamája volt Szilágyi Domokos tanítója Magyarláposon. „Ő tanította meg a betűvetésre” – jelentette ki méltán büszkén Balázs Imre József. Azért is tudja biztosan, hogy így történt, mert Szilágyi Domokos egy kötetet adott a nagymamájának, amit így dedikált: „Kár volt engem betűvetésre tanítani, mert még most is ezt nyögöm.” Vecsei H. Miklós meg is jegyezte, hogy irigyli azokat az embereket, akik egy ehhez hasonló lehengerlő történettel tudnak várni, és nem sütik el rögvest. Ezután sajnálkozva kijelentette, hogy kénytelen egy jobb történetet kitalálni az est utolsó öt percében, persze ezt csak tréfából mondta.
Egy újabb Magashegyi Underground-dal következett, Bocskor Bíborka és Toldi Miklós előadásában, Lusta folyó címmel. Ezt követően, Bocskor Bíborka a Szégyen és szánalom című Hervay-verset olvasta fel, majd Vecsei H. Miklós Utolsó levél Szilágyi Domokosnak című versét, de még mielőtt ezt megtette volna, kiemelt egy fontos aspektust, ami szerepet játszhat a versek értelmezésében is. Egyikőjük – sem Hervay, sem Szilágyi – verseiben sincs igazán központozás, ami megnehezíti a helyes hangsúlyozást.
A beszélgetést lezárva Juhász Anna kifejezte reményét, hogy a nézők több Szilágyi, Hervay és az esemény leírásában szereplő további erdélyi költők verseit olvassák majd. Zárásul szintén egy dal csendült fel. Bocskor Bíborka, zenekarának egyik melankolikus dalát játszotta, Kicsi Égitest címmel, a tőle megszokott bájos előadásmódjában.
Az esemény csupán másfél óráig tartott, de a remekül vezetett, tartalmas, érzelmekben gazdag beszélgetés során szinte teljes képet kaphattunk egy kevésbé ismert erdélyi szerzőről, akinek életműve remélhetőleg fennmarad az utókor számára, mivel arra rendkívül érdemes.
Az esten fókuszba került versek:
Kvár, 1959. szept. 15.
[V.4707/109/3, postai levelezőlap]
A kislány
beült a kék ég alá,
körülnézett: ez a világ.
A virágbimbók
megpendültek halkan,
nyílni kezdtek.
De a föld nem árulta el,
méhében mi fogant,
s a csillagok is összezárták fogsorukat;
hiába kovácsolta késpengévé szemét,
s próbálta őket szétfeszíteni.
Tudta, hogy egyedül van,
s tudta, hogy nem egyedüllétre termett.
Tudta, hogy akar valamit,
s nem tudta, mit akar.
Utolsó levél Szilágyi Domokosnak (I)
már fél tíz van és senki se jön
otthonról csak én megyek
de nélküled nem mehetek
írógépemen tulipán
és olyan egyedül vagyok
mint látók között a vakok
emlékszel mikor Páll Laji
csak mondta mondta a verseket
faltól falig és elesett
mikor a versekből kifogyott?
kihűlt a krumplipaprikás
és este lett és börtön a ház
a ház? a bolt: a kegyszerüzlet
csak loptuk a villanyáramot
az államtól mert nem adott
csak alhatatlan éjszakát
de lefeküdtünk mégis a földre
a villamosok mennydörögve
dühöngtek arrébb hat méterrel
és hat éve nem festett Páll Laji
nem tudtunk mit mondani
eladtunk kétméternyi könyvet
vettünk festéket ecsetet
és Laji négykézláb esett
úgy festett egyszerre minden képet
ahogy most rád gondolok
faltól falig mert rab vagyok
de dolgozom – ezt akarod?
ha kimoshatnám az ingedet
jaj úgy félek ha integet
a rendőr ha zebra mellé lépek
mindentől félek egyedül
és bántottalak – elkerül
árnyékod is – nem néz vissza
varrnék neked végtelen
délutánokat éjeket
elmennénk együtt Diósadra
néznénk hogy a kékiringó
szára mint a messze ringó
csillagokban a vérerek
és homlokodon most is lüktet
a pici ér a föld alatt tüntet
mert minden itt van ami volt
már fél tíz van és nem lehet
hogy nem halhattam meg veled!
Versek forrása:
https://litera.hu/irodalom/elso-kozles/szilagyi-domokos-levelei-hervay-gizellahoz.html
https://litera.hu/irodalom/elso-kozles/a-het-verse-hervay-gizella-utolso-level-szilagyi-domokosnak.html
http://hervaygizella.adatbank.transindex.ro/belso.php?k=20&p=1109
A fotók forrása: Várkert Bazár
