Milbacher Róbert Legendahántás című kötetének bemutatójára a Magvető Caféban, 2021. november 23-án került sor.
A szerző nevével az utóbbi időben elég gyakran lehet találkozni, hiszen több frissen megjelent kötettel rendelkezik, ugyanakkor nemcsak a kiadott szövegek mennyisége szembetűnő, hanem műfaji sokszínűsége is. Míg az Arany-metszés főként az irodalomtörténészek érdeklődését keltheti fel, addig a Tátiti Tibike, a világ utolsó táviratkihordója gondol egy merészet az első gyerekeknek írt regénye. A Legendahántásban úgy tűnhet, mintha ez a sokrétegű munkásság találkozna, hogy Milbacher olvasóközönsége egyesüljön: akár szépíróként, akár inspiratív tanulmányok szerzőjeként ismerik, ez a kötet egyértelműen érdekelni fogja őket. Az író neve mellett pedig egyértelmű összekapcsoló elem a humor.
Ahogy a kötethez, úgy a beszélgetéshez is könnyen lehetett kapcsolódni, hiszen élőben és online is be lehetett csatlakozni. Milbacher Róberttel Szegő János, a kötet szerkesztője beszélgetett, aki amellett, hogy számszerűsítette a szerző köteteit (11, ezek közül egy osztott szerzői munka), rögtön azzal a kérdéssel indított, hogy Milbacher miért lett klasszmagyaros? A frappáns válaszból kiderült, hogy a régi magyar irodalom tárgykörébe tartozó szövegekhez képest Jókait jobban el tudta olvasni, tovább nem akart haladni, ugyanakkor azt is kiszámolták, hogy Jókai és Milbacher egymástól „öt kézfogásra” van (amiben szintén szerepet játszik a szerkesztő). Arra a kérdésfelvetésre, hogy a tudomány hogyan viszonyul a kötetben megjelenő témákhoz, megnyugtató válasz született: a Legendahántás nem egyszerűen szaftos pletykák gyűjteménye, hanem fontos kultúrantropológiai és -történeti kutatás eredményét foglalja magába. Szegő János rávilágított arra a párhuzamra, hogy az író nagy visszhangot kiváltó esszéiben használt kulturális migráns, illetve elsőgenerációs értelmiségi fogalom Petőfi, illetve Arany kapcsán is előkerül. Milbacher nem tagadta azt, hogy érdekelte, mások milyen stratégiákat alkalmaznak azonos szituációkban. Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy milyen jelentős viszonyulási különbség detektálható a két költő között, illetve rávilágított arra is, hogy a gyökerek felvállalása vagy éppen átírása milyen következményeket vont maga után. A szerkesztő jó érzékkel tapintott rá, hogy Arany meglehetősen magányos lehetett a korszakban. A szerző szerint ez egyrészt a kérdésfelvetéseiből adódik (pl. nőábrázolás, szembenézés a sorssal – ami feltételezhetően a görög drámák olvasásának hatása), és bár a köztudatban Petőfi és Arany barátsága kitüntetett pozíciót foglal el, mégis úgy látja, hogy Tompához más típusú kapcsolat fűzte, ehhez elég a két költővel folytatott levelezést összehasonlítani, amelyből látványosan eltérő Arany-kép rajzolódik ki.
Nem tekinthető véletlennek, hogy ebből az időszakból származik a legtöbb közismert információ, hiszen a 19. században megfogalmazott eszmék, végbement történések máig éreztetik hatásukat. Ugyanakkor megkerülhetetlen különbség, hogy a Himnuszban, a Szózatban és a Nemzeti dalban a magyar eltérő jelentést hordoz. Míg korábban csak a nemesek tartoztak a nemzethez, radikális változás következett be főként Petőfinek köszönhetően, aki a hangsúlyozottan kívülről érkező – kulturális közegét hátrahagyó – barbár térfoglalását viszi színre. Továbbá látni kell azt is, hogy ezek nem véletlenszerű események, hanem alapos tervezettség áll a hátterükben (vö. Margócsy István korábbi kutatásai). Petőfi amellett, hogy ráérzett az aktuális trendre (akkor írt népdalokat, amikor azok kuriózumnak számítottak, és a célközönség nem az írástudatlan nép volt), azt is tudta, hogy mikor kell abbahagyni, és (szó szerint) új, forradalmi irányt váltani.
A huszonöt év kutatómunkájából származó eredmények, melléktermékek nem csak az irodalomtudományból táplálkoznak: az orvos-, sajtó-, mikro-, valamint társadalomtörténeti vizsgálódások egyaránt termékeny kontaktzónának bizonyulnak. Miközben Milbacher kötete az evidenciákat kérdőjelezi meg, vagy legalábbis árnyalja azokat, izgalmas pszichológiai portrékat készít. A beszélgetésből egyértelműen kiderült, hogy jelen köteten túl is akad még számos olyan irodalmi tény, jelenség, amely további kutatást igényelne. Pár év múlva talán az is kiderül, hogy valóban találkozott-e Arany Marxszal Karlsbadban, vagy hogy volt-e Vajdánál hipochonderebb szerzőnk?
