Pilinszky János születésének 100. évfordulója alkalmából egész éves programsorozat indult útjára a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Petőfi Irodalmi Ügynökség és Juhász Anna kulturális menedzser szervezésében. A január óta tartó Pilinszky-idézések csúcspontja a Pilinszky PIKNIK volt, amely november utolsó hétvégéjén (a költő születésének napján, és az azt megelőző napon) várta a közönséget egy nagyszabású, kétnapos ünnepséggel a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A PIKNIK első napján, november 26-án, az érdeklődők részt vehettek egy rendhagyó irodalomórán, amelyen Pilinszky Vázlatcímű versét elemezhették Juhász Anna, Bánki Éva és Regős Mátyás társaságában, valamint megtekinthették a Két Portré(Mészöly–Pilinszky 100) című kiállítást Wirth Imre kurátor tárlatvezetésével. Ezt követően a beszélgetések a PIM dísztermében folytatódtak: Juhász Anna vendégei Bartis Attila, Bogyay Katalin, Ugron Zsolna és Milkovich Eszter voltak, utolsó programként pedig a POKET legújabb kötetét mutatták be.
Az „...útrakelni, akárhová?” – Beszélgetés Pilinszky János fotográfiáiról című programon Juhász Anna vendégei eredetileg Bartis Attila és Dobos Tamás lettek volna, ám Dobos egyéb elfoglaltsága miatt sajnos nem tudott részt venni élőben az eseményen. Gondolatai azonban így is eljutottak a közönséghez egy előre felvett beszélgetésnek köszönhetően. Pilinszky képi világát elsőre viszonylag különböző irányokból közelítették meg a fotográfusok. Dobos az elmúlt tíz évben fedezte fel magának a költő fotóit, és akkor került igazán közel hozzájuk, amikor egy egyetemi feladat keretein belül megfilmesítette a Ravensbrücki passiót. Bartis Attila tizenöt éve találkozott először Pilinszky fotóival, egy véletlen exponálás eredményeképp A csöndet úgy című fotógyűjteményének is éppen egy Pilinszky-interjú részlete került a borítójára (a Beszélgetések című könyv néhány sora). Bartis azt is megjegyezte, hogy Pilinszky képei nagyon erősek, a költő egész lénye benne van egy-egy fotójában. Ezt követően a fotográfusok első megörökíteni kívánt látványára terelődött a szó: Dobos tizenkét évesen a bányászokban találta meg a „témáját”, az emberi fáradtságot, az arcok piszkosságát, az alkohol és izzadtság szagának elegyét szerette volna megörökíteni. Bartis hét-nyolc évesen kapta az első Pajtás fényképezőgépét, élete első képén pedig a marosvásárhelyi városháza tornya látható két fenyő között, átlós kompozícióban. A rendszeres fényképezést csak jóval később, egy automata fényképezőgép tulajdonosaként kezdte meg, de elmondása szerint nagyon sokszor tekint csalódással a képeire, mert az elkészült kép és a megörökíteni kívánt gondolat között túl nagy a távolság.
A személyes megközelítések után Pilinszky fotói kerültek a középpontba. A költő képeit mindkét fotográfus megkomponált alkotásoknak tartja, meglátásuk szerint Pilinszky hosszas megfigyelések után nyomta le az exponáló gombot, számára mindig jelentett valamit az a látvány, amit megörökített. Bartis szerint akárcsak versei, fotói is a csöndről, a figyelemről tanúskodnak: a kamerán keresztül is a lét mögé próbált bepillantást nyerni. Ugyancsak egyetértettek abban, hogy a képeken egyszerre van jelen az intimitás, egyfajta szemérmesség és a szenvedély, valamint abban is, hogy ha csak önmagukban a képeket szemlélnék, akár azt is el tudnák képzelni, hogy három-négy különböző fotós munkáit látják. A beszélgetés ezt követően élőben folytatódott, Bartis felelevenítette, hogy az első igazi találkozása Pilinszky költészetével nem sokkal azután történt, hogy Budapestre költöztek: 1985-ben a Négysoros című verset olvasta először. Az első találkozások kapcsán került elő Kuklay Antal plébános és Pilinszky-szakértő neve és munkássága: Bartis szerkesztette Kuklay könyvét, és nem mellesleg, a plébános jóvoltából ismerte meg a kortárs irodalmat.
A magány mint kulcsszó a beszélgetés során többször is elhangzott, Dobos a videóban „érzékenyítő magányról” beszélt, Bartis pedig bővebben kifejtette, hogy elsősorban éppen a magányon keresztül tud kapcsolódni Pilinszkyhez. Amellett érvelt, hogy a magány nem átok, mert annak révén kerülhetünk közel annak megértéséhez, hogy kik/mik vagyunk valójában, és mi dolgunk van az életben. Számára az egyik legotthonosabb világ Pilinszky költészete, és ugyancsak az otthonos szót használta a többször is felemlegetett, kerti széket ábrázoló Pilinszky-kép kapcsán is. Szintén kulcsszóként került elő a hit, a vallás: Bartis ezzel kapcsolatosan Pilinszky alkotói öndefiniálását idézte, amely a későbbi beszélgetések során is vissza-visszatért: „költő vagyok és katolikus”.
A második beszélgetés az „És megnyitja a könyvet” – Pilinszky János ma címet kapta. Először Juhász Anna Bogyay Katalinnal, Ugron Zsolnával és Milkovich Eszterrel beszélgetett a hétvége (és az év) főszereplőjéről, majd bemutatásra került Bogyay Katalin Pilinszky újra… című könyve is. Lator László a jelenlegi vírushelyzet miatt sajnos nem tudott részt venni a beszélgetésen – az ő gondolatait Bogyay Katalin könyvéből idézték meg a beszélgetők. A díszteremben összegyűlt olvasók már a beszélgetés elején megtudhatták, hogy Bogyay Katalin nem először írt könyvet Pilinszky Jánosról: 1990-ben az Officina Nova Kiadó gondozásában jelent meg az In memoriam Pilinszky című könyve, amely azóta sajnos már csak az antikváriumok polcairól szerezhető be. A Pilinszky újra… ezt a kötetet idézi meg az 1989–1990 között készült beszélgetések válogatott, újbóli közlésével, valamint kiegészíti azzal, hogy mit jelent ma, 2021-ben Pilinszky az olvasóknak (Mezey Katalinnak, Lackfi Jánosnak, Ugron Zsolnának és Vecsei H. Miklósnak). Bogyay meglátása szerint Pilinszky az egész világnak jelent valamit: olyan univerzális költő, aki Afrikától Ázsiáig közérthető. Juhász Anna fűzte hozzá a témához, hogy Pilinszky nemcsak „kívülálló”, hanem hídként is tud funkcionálni – azaz mégsem csak egy „fehér antilop”, ahogyan Nemes Nagy Ágnes korábban a Valaki más című írásában jellemezte.
Bogyay a színházon keresztül került igazán Pilinszky hatása alá, azt is hamar felismerte, hogy ő a 20. század egyik legeurópaibb gondolkodója. Ugyancsak az „európaiságot”, a közérthetőséget emelte ki Ugron Zsolna: véleménye szerint azért érthető Pilinszky mindenhol a világon, mert versei nem kötődnek sem korhoz, sem helyhez, költészetében emberi vívódások jelennek meg. Számára Pilinszky versei mindig a végletek között mozognak, egyszerre jelenik meg bennük a mélység és a magasság, az aszkétizmus és a szenvedélyesség, de kozmikusság is jellemzi az alkotásokat. Milkovich Eszter a könyvkiadás felől közelítette meg a témát, fontosnak tartotta, hogy a Pilinszky újra… már idén megjelenjen, többek között azért is, mert meglátása szerint lírát mostanság nem olvasnak az emberek.
A beszélgetők felelevenítették Maár Gyula Pilinszkyről készített filmjét is, amely tulajdonképpen megalapozta azt a látványt, amelyet ma a költőhöz társítunk, és megörökítette azt a hangot, amely Bogyay meglátása szerint képes megbabonázni az embert. Ezt követően rövid történetek is elhangzottak a könyvből, hiszen a Pilinszky újra… elsődleges célja nem más, mint hogy személyes történeteken keresztül mutassa be a költőt. Pilinszky zenéhez fűződő viszonyát például Kocsis Zoltán „megemlékezése” illusztrálja jól: egyszer elutazott Pilinszkyhez egy rövid beszélgetés erejéig, de érkezésekor éppen Bach egyik zenéje csendült fel a rádióban, amit néma csöndben, elejétől a végéig meg kellett hallgatniuk – ennyiből állt a látogatás. Mészöly írásából pedig egyértelműen kiviláglik, hogy micsoda humora volt Pilinszkynek.
Pilinszky személyének felidézése után a fordítás nehézségeiről is szó esett, Bogyay kiemelte, hogy a kulturális diplomáciához olyan költőre volt szüksége, akit le is lehet fordítani. A magyar irodalmat köztudottan nehéz bármilyen más nyelvbe átültetni, éppen ezért fontos, hogy Pilinszky versei nemcsak „európaiságukból” adódóan, hanem a fordítóknak, és különösképp Ted Hughes munkájának köszönhetően érthetők a világ számára. A beszélgetés végén Juhász Anna arra kérte a résztvevőket, hogy a sűrítés eszközével élve társítsanak egy-egy gondolatot Pilinszkyhez: így lett a költő a csendbe szemlélődő, az űrkutató, és az állhatatos herceg. Ugron Zsolna fontosnak tartotta megemlíteni a Merénylet című kétsorost is („Megtörtént, holott nem követtem el, és nem történt meg, holott elkövettem.”)
A pénteki nap utolsó programja a Pilinszky POKET bemutatója volt: Juhász Anna, Zalán Tibor, Nagy Lea, Beck Zoltán, Vecsei H. Miklós és Asztalos Emese beszélgettek a kötetről és a költőről. A Szemközt a pusztulással egy ember lépked hangtalan című POKET könyv első felében Pilinszky kortársainak visszaemlékezései, míg második felében az éves Pilinszky-események írásos lenyomata olvasható.
A bemutató első állomásaként mindenki a Pilinszkyvel való legelső találkozásáról mesélt. Vecsei számára Pilinszky a csendet képviseli, éppen ezért zavarba ejtőnek érezte, hogy csendben maradás helyett beszélnie kell. Véleménye szerint Pilinszky azért zseniális, mert „egyszerű szavakkal fogalmazott meg valami olyat, amit szavakkal egyébként nem lehet”, és mert a hit nélküli embereket is képes megszólítani. Beck Zoltán a Hobo Blues Band előadásában hallotta először Pilinszky Négysorosát, és kiemelte, hogy ő sokkal keményebb értelmezőnek tartja magát, egyfajta emberkeresésként olvassa a verseket: nem a szakralitást keresi bennük, hanem az emberhez intézett kérdéseket. Nagy Lea első élménye A madár és a leány című gyerekvers volt, amellyel véleménye szerint a költő a gyermeki figyelemhez kívánta visszavezetni az embereket. Akárcsak Vecsei, ő is a csend szót társította elsőként Pilinszkyhez, szerinte nem lehet beszélni a versekről, mert azok inkább egy érzést váltanak ki az olvasókból. Zalán Tibor ennek szinte azonnal ellentmondott, ő éppen, hogy úgy véli, bizonyos dolgokat ki kell mondani, és erre szavakat kell használni. Számára Pilinszky belső univerzumot megcélzó versei „túlélési eszközök” voltak 20 éves korában – Juhász Ferenc végletekig tágított verseivel egyszerre olvasva. Juhász Anna mesélt arról, hogy édesapja a különböző versek olvasása közben már kiskorától fogva arra tanította, hogy mit kaphat a szavaktól. Véleménye szerint „Pilinszky olyan, hogy bárki értheti, aki kinyitja a szívét, akiben megszületik a kíváncsiság vagy a vágy a szavakon túli világnak a megértéséhez.”
A kötetben számos, eddig publikálatlan fotó is található Pilinszkyről, melyeket Balla Demeter készített. A következő kérdés arra vonatkozott, hogy (akár a fényképek alapján) a résztvevőkben milyen Pilinszky-kép él ma. Vecsei kijelentette, hogy számára „ő egy gyerek”, aki a gyerekek igazságához ragaszkodik. Beck Zoltán a fürdőzők a balatonnál című zenéhez forgatott klipet a 30Y-nal, amelyhez rengeteg fotót is felhasználtak, és már akkor is azon tűnődött, hogy bizonyos képek képesek kimozdítani az egyes alkotókat a hozzájuk tapadt kultuszból. (Találkozott olyan fotóval, ahol Juhász Ferenc hátraszaltót ugrik a Balatonba, Nagy Lajos pedig kidolgozott felsőtesttel evez Juhász Ferenccel egy csónakban ülve.) Pilinszkyt nagyon sok magányos portrén láthatjuk (ez a portré műfajának sajátossága), de teljesen más benyomás alakul ki róla akkor, amikor több emberrel szerepel egy képen, például a teraszon ülve, iszogatva. A költő látványától elkanyarodva, Nagy Lea Pilinszky szép, vékony hangját emelte ki, amely számára egy őszinte és nagy bölcsességgel rendelkező ember benyomását kelti. Zalán Tibornak ugyanez a hang egy „nyafogós alakhoz” társul, aki furcsa módon mégsem idegesíti fel őt. Juhász Anna pedig Pilinszky képeire nézve egy sokféle érzelmet mutató arcot lát, mely egyszerre közvetít fájdalmat, de próbálja kifejezni az örömöt is. Asztalos Emese Németh László mondatát idézte: „testetlen hangot igyekezett kihegedülni magából”.
A program keretén belül Beck Zoltán és Grecsó Krisztián legújabb közös alkotásukat is bemutatták, amelyben az Apokrif és a Magánapokrif sorait olvassák egymásra. Nagy Lea Hárman című versének felolvasása után pedig a beszélgetés résztvevői egy-egy Pilinszkytől vett kifejezéssel zárták a könyvbemutatót: katatón, tudod, is, jéghideg, botrány, Juhász Anna pedig a költő alábbi versrészletét idézte: „R.M: Úgy érzem, itt van, egész közel. Öregasszony: Közel, ahol csak mi tudunk szeretni.”
