Krusovszky Dénes Azóta őzike című, második gyerekkönyve idén november 22-én jelent meg a Magvető Kiadónál. A kötet bemutatása a vírushelyzet miatt online térben zajlott december 1-jén,az SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék Gyerek- és ifjúsági irodalom című kurzusának keretében, ám ez nem befolyásolta azt, hogy egy jó hangulatú beszélgetés jöjjön létre a képernyők mögött. A szerzőt Bencsik Orsolya kérdezte a szülővé válás és gyerekköltészet felé fordulás kapcsolatáról, a gyereklíra helyzetéről és a kötet megírásának körülményeiről.
Bencsik elsőként Krusovszky gyerekirodalom irányába tett kitérőjéről kérdezett, pontosan arra volt kíváncsi, hogy a kiadói nyomás vagy az apaság volt-e hatással a témaválasztásra. „Nem volt nyomás a kiadó részéről – kezdte Krusovszky –, hiszen a gyerekirodalom szekció önmagában nem profilja a Magvetőnek. Az, hogy a kiadó nyomást gyakorol a szerzőkre, csak legenda. Inkább a szerző jön ötletekkel, ami felé nyitottak lesznek.” Szintén közhelynek tartja Krusovszky, hogy a költők akkor kezdenek gyerekeknek írni, amikor ők maguk is szülővé válnak, hiszen a Mindenhol ott vagyok című 2013-as kötete is a saját gyermekkori élményeiből táplálkozott, amin keresztül akkori gondolkodásmódját kísérelte meg rekonstruálni. Ugyanakkor elismeri azt is, hogy az új kötetet már nagymértékben befolyásolták a gyerekeivel szerzett közös élmények, amelyek a vírus által kialakult helyzet miatt, mint például az óvodák és iskolák bezárása, megsokszorozódtak.
Krusovszky sokkal inkább az olvasásélményt nevezte meg szempontnak, amely meghatározta legújabb kötetének témáját. Szerinte azok az írók-költők, akik egyben szülők is, inkább az esti mesék, versek hangos felolvasása által szerzett élmények hatására kezdenek el gyerekkönyveket írni. Ezután Bencsik arra kérdezett rá, hogy a felnőtt versek után mennyire okoz nehézséget egy új hangvétel megszólaltatása. Krusovszky ismét egy „legendával” indított: „sokan gondolják azt, hogy mi, költők, nem gondolunk az olvasóra, a könyvpiacra, arra, hogy kihez jutnak el a szövegek, csak a vers van, ami nem egy célzott dolog, sokkal inkább valami éteri, valami autonóm. A gyerekköltészetnél ez azonban nincs így, hiszen ebben az esetben egyértelmű, hogy egy adott korosztálynak szólnak a szövegek, nekik lett megírva.” Szerinte érdemes figyelembe venni azt is, hogy egy adott korcsoporton belül is különféle igények jelentkeznek. A kisebbek például a dallamosabb szöveget kedvelik jobban, míg az idősebbek esetében arra kell figyelni, hogy a tartalom ne legyen túl gyerekes. „Olyan, mint egy feladat, amit meg kell oldani.” Folyamatosan fennállnak bizonyos korlátok, amelyeket érdemes figyelembe venni, mezők, amik között maradni kell, és ez a beszűkítés jól hatott a kreativitására.
A beszélgetés ezután a gyereklírában előforduló formai különbségekre terelődött. Krusovszky bevallotta, hogy bár nagy hagyománya van a dallamos lírának, mint amit Weöres Sándor is művelt, őt inkább a szabadversek érdeklik, ha írásról van szó. Szerinte a formajáték zsigeri dolog, ha ez valakiben nincs meg, nem kell magából kierőszakolnia, hiszen már vannak a kortárs gyerekirodalomban is olyan alakok, akik ezt az irányt képviselik: Varró Dániel, Kovács András Ferenc. Továbbá azt gondolja, hogy a dalszerűség előnye a jól mondhatóság, ám arra kevésbé alkalmas, hogy a gyereknyelvet és látásmódot formai kötöttségek közé ültesse, márpedig az ő esetében (ismét) ez volt a cél: nemcsak a gyerekekhez szólni, hanem az ő nyelvükön keresztül beszélni úgy, hogy önmagában a vers se váljon káosszá.
Krusovszky a szövegeit a skandináv típusú gyerekvershez hasonlította mind a formai jegyek, mind a tartalom alapján. Majd, hogy mindenki számára követhető legyen, mire is célzott, röviden ismertette ezt a terminust. Ott kezdte, hogy szerinte ez a fogalom ebben a formában csak Magyarországon kövesedett meg a rendszerváltás előtti években megjelent Ami a szívedet nyomja antológiának köszönhetően. (Az angol-amerikai irodalomban például sokkal inkább a „nonszensz” felől közelítik meg ezt a műfajt.) A hagyományos gyereklírához képest annyira újszerű volt, hogy már-már egy másfajta típusként kezelték, hiszen ez a kötet nemcsak formailag tért el a megszokottól, de tartalmában is különbözött azáltal, hogy nemcsak boldog, hanem borús pillanatokat is megjelenített. Bencsik fel is vetette ennek kapcsán, hogy a kortárs magyar gyereklíra képes-e megugrani a svéd típusú gyerekverseket, illetve a Weöres-féle hagyományt. Krusovszky szerint nem kell: vannak izgalmas jelenségek a gyerekirodalomban, bár el kell ismerni, hogy a lírában nincs robbanásszerű újítás. Ennek ellenére itt is találhatók jelentős kötetek. Azt, hogy a gyerekeknek szánt szövegek értékesek, jól mutatja a piac, a könyvesboltok, amelyek hatalmas választékot kínálnak, a szülők pedig szívesen válogatnak a polcokról.
Az elhangzott felvetések és megállapítások alapot nyújtottak a közönségnek az Azóta őzikéhez, amelynek tárgyalására az esemény második felében került sor. Bencsik szerint a verseskötet leginkább a hétköznapokat ragadja meg úgy, hogy metafizikai kérdések, erkölcsi dilemmák és egzisztenciális problémákat ágyaz be. Kiemelte azt is, hogy ez a kötet eltér az előző munkáitól abból a szempontból, hogy nem fektet akkora hangsúlyt a tabutémákra, nem akar érzékenyíteni. Krusovszky ezt az elmúlt másfél év bezártságával indokolta: míg a Mindenhol ott vagyok esetében a lírai énnek van lehetősége az utcákat járni, találkozni olyan jelenségekkel, mint a hajléktalanság vagy az azonos nemű szülők, addig az Azóta őzikében beszűkül a tér, elsődleges helyszíne az otthon. Ez nem jelenti azt, hogy a külvilág nem jelenik meg, sőt, fontos eleme a verseknek, hiszen a médiumokon keresztül folyamatosan beszűrődnek a hírek, információk, amikre a gyerek is reagál. „Egyszerűen csak másról kell beszélgetni ebben a szituációban a gyerekekkel. Miért mondják be a rádióban ennyiszer a napi esetszámokat, például erről.” A szerző szerint a kötet ezen kívül is intenzíven reagál a járvány okozta helyzetre, például van egy vers, ami a maszkhasználatról szól. Ennek oka, hogy a szövegekben megjelenő alapszituációt is a bezártság által nyert idő okozza, így válnak központi témává olyan alapkérdések, mint a játék, az unalom, az egyedüllét, a jókedv és rosszkedv, illetve a családi szerepek vagy a kapcsolatok belső dinamikája.
Baranyai (b) András munkái nem idegenek azok számára, akik gyakran tartanak a kezükben a Magvető gondozásában megjelent kötetet. A kiadó alapos figyelmet fordít karakterének megtartására, ezért sem meglepő az, hogy Baranyai neve az Azóta őzike illusztrálásának kérdése kapcsán is felmerült. Bencsik zárásként arra kérte vendégét, meséljen a közös projekt során szerzett élményekről. Krusovszky mosolyogva számolt be arról, hogy amikor megmutatta a gyerekeinek a kész példányt, a rajzokból rögtön tudták, hogy róluk fognak szólni a szövegek, pedig a tartalmát akkor még nem ismerték. Baranyai azt mondta, hogy az illusztrálás során a versekre hagyatkozott, az azokban megjelenő tulajdonságok alapján ábrázolta a gyerekeket. „Jó látni, hogy a szövegek alapján ennyire kirajzolódnak a karaktereik” – zárta gondolatát a költő.
