Závada Pál kötete Madách Imre Az ember tragédiájának modernizált verziójaként fogható fel. Hőse, Apfelbaum Ádám, Luciferrel az oldalán fontos történelmi eseményeket követ nyomon. Már ebben az aspektusában is nagyon hasonlít az előzményként tekinthető műhöz, másrészt az Apfelbaum név bibliai utalás, az édenkerti idilli állapot és a paradicsombólaló kiűzetésfelidéződik a név hallatán. Ádám önmagát száműzi a nagyvilágba; új lehetőségeket kutatva, szabad választás után sóvárogva hagyja el szülővárosát. A második világháborút megelőző években költözik Nagyváradról Berlinbe, családja heves ellenzése ellenére. Fiatalkori naivitással veti bele magát a nagyvilágba, vagyis az 1930-as évek német fővárosába. A madáchi műhöz képest Ádám végig ébren van, nemcsak álmodja és szemléli az eseményeket, hanem aktív résztvevője azoknak. Döntései befolyásolják a történelem menetét, sorsáért felelősségre vonható szereplőt alakít.
A történet folyamán különböző idősíkok között ugrálunk, Ádám nagyváradi, majd berlini elképzelt valósága és az elbeszélő személyes és szakmai múltja között, ami izgalmas jelentésréteggel egészíti ki a fő cselekményszálat. A fragmentált, különböző helyszínekre betekintő cselekményvezetésnek köszönhetően a történetben több mellékágat, kultúrtörténeti és tudományos kiegészítést is felfedezhetünk. Závada filozófiai diskurzussal, kulturális szempontból jelentős kortársainak gondolatvilágával, önéletrajzi ihletettségű részletekkel gazdagította a szöveget. Felidézi Petri György gondolatait is, aki „istentelenül írt istenes verseket” és „Isten egy szem rothadt szőlőjének” véli magát. A létezésből kitaszítottság és egyfajta ironikus hangvétel érezhető ezeken a sorokon. Az ehhez hasonló kitérések nem zavarják meg a fő történetszál követését, inkább színesítik azt.
A filozófia természetes összetevője a mű gondolatiságának, beleolvad a történetbe és kiegészíti azt, csakúgy, mint a madáchi drámai költeményben. Szereplőin keresztül, Ádámon és Luciferen; saját kortársain, Petri Györgyön és Réz Pálon keresztül vegyíti el ezeket az ontológiai felvetéseket. Petri előbb említett gondolataira Réz azt feleli válaszul, hogy „a teremtett világ csodáit igazi gyönyör élvezni”. Nem tudhatjuk, miért vannak a gyönyörök körülöttünk, de ha már itt vannak, nézzük a jó oldalát, és csodálkozzunk rá a világra. Mire a babitsi válasz az, hogy minden gyönyör és borzalom értünk van, mindez egy előre elgondolt terv része, „s a célja az ember”. Ezek a filozófia értekezések átszövik a teljes regényt, és segítségükkel különböző aspektusokból tudjuk vizsgálni a minket körülvevő világot.
Hősünk, Ádám is nagy érdeklődést mutat a filozófia iránt – „merész sörkerti filozófusként” hivatkozik rá a narrátor –, melyben berlini tartózkodása is jelentős szerepet játszik, ott nyílik ki számára a világ. A narrátor Ádám hangján keresztül folytat magvas filozófiai értekezéseket, többek között heideggeri gondolatokat közvetít: „Bár nem tudjuk, hogy mit jelent a »lét«, / de kérdezzünk rá, s máris ott találjuk / magunkat a »van« megértésében.” (46) Talán ez az egyik legtömörebb mondat, ami a műben fellelhető. Magára a létezés fogalmára kérdez rá, annak megismerési határait feszegeti.
Závada egyik fontos témája az állati ösztönöktől vezérelt ember visszaélése a hatalommal, legyen az a hatalom akármilyen szemernyi is. Az uralkodási vágy és gonoszság, amit a megszerzett hatalom okoz, valójában Lucifer mesterkedésinek eredménye. „A Závada művében megidézett Gonosz ismét aktivizálódott, gaztettei a mindennapjaink részei lettek.”[1] Lucifer különböző szereplőkön keresztül ölt alakot. Hol egy Ferdinand Luzzi nevű operatőr szerepét veszi fel, hol Lóczi Ferenc elvtárs, egy kommunista pártsejtvezér képében bukkan fel, hogy Ádámot újra és újra próbára tegye. Míg Lucifer maximálisan megtestesíti a gonosz erőt, addig Isten jelenléte (nevezzük inkább bujdosásnak) nem elegendő ahhoz, hogy kiegyensúlyozza a gonoszságot. Isten nem avatkozik bele a szereplők sorsába és a történelem menetébe. Az embereknek maguknak kell megküzdeniük céljaikért és boldogságukért.
A nietzschei állítás, miszerint Isten halott, nem igaz. Jelen van, de inkább távolról szemlélődik, és nem avatkozik bele a földi eseményekbe. Az Úr tehát közel sem tökéletes vagy mindenható. Sokszor elbizonytalanodik és hallgat – emberi tulajdonságokkal van felruházva csakúgy, mint az angyalok, akik nem mindig dicsőítik őt, sőt ha kell, kritikával illetik, amikor nem értenek egyet mély hallgatásával és passzivitásával. Nem magasztalnak, inkább kommentálnak. „Az angyali üdvözletek, ha szólhat / erről az ördög, szerintem nem mind / fennköltek, napi jelentések inkább.” (93) Az angyalok nevei szembetűnően modernek és részben nemzetköziek – Charlie, Lenke (Lencsi) és Orsi. Az „elvárthoz képest” nem felettünk álló, mennyei lények, hanem nagyon is hasonlítanak hozzánk, emberiek. Bírálnak, kritizálnak, gúnyolódnak. Akad hibájuk bőven, például Lenke szeret pletykálkodni.
Apfelbaum Ádámnak két látszólag teljesen különböző nőalak határozza meg a sorsát, akik folytonosan visszatérnek az életébe, Éva és Lilit. Éva az önfeláldozás, a tisztaság, míg Lilit a csábítás, a bujaság megtestesítője. Van, hogy egy jeleneten belül Ádám szeme láttára átváltoznak egyikből a másikba, Évából Lilit lesz, ezzel érzékeltetve, hogy nem csak jó vagy rossz lehet valaki, a személyiség ennél sokkal összetettebb, és minden emberben többféle morális erő mozgolódik.
Závada a klasszikus madáchi történet modernizálásán és a karakterek jellemének árnyalásán kívül a nyelvhasználattal is próbálja közelebb hozni a mai olvasóközönséget a mű mondanivalójának megértéséhez. A választékos szókincs és szakszavak mellett, ami rendkívüli műveltséganyagot mozgat, jól megfér a szleng is. A komoly történelmi, ontológiai kérdések mellett a játékosság is nagy szerepet kap, mintegy ellensúlyozva a mű által sugallt, ránk nehezedő lét súlyát. Felidézi a háború borzalmait, filozofál a létezés értelméről, az ember céljáról a világban, és ezeket valamelyest feloldja a képzelet szabadságával. „Hiszen, ha bármit eltakar Apfelbaum / is, kalauzoló ördöge is, / marad a képzelet, s ezt pótolhatjuk / angyali (Lenke-féle) pletykákkal.” (121) Emiatt könnyebb egy huszonegyedik századi olvasónak befogadnia Závada szövegét, mint a madáchi szöveget.
A nyelvhasználat időnként kirívóan modern, szlengben és szójátékban bővelkedik, a mai ember igényeihez alkalmazkodik. A verses regény műfajának megtartásával érdekes kombináció valósul meg, a kötött formát az előbb említett játékos tartalommal tölti meg. Ezek jól kiegészítik egymást, és egyfajta egyensúlyi állapotot hoznak létre a komolyság és a könnyedség között. Ráadásul a történelem változásait, kimenetelét is párhuzamba helyezi az emberi esendőség érzékeltetésével. Zsenialitása a legkülönbözőbb emberek közös megszólításában áll.
[1] Balogh Ernő, „Nincs Happy End”, Népszava, 2022.04.16. https://adt.arcanum.com/hu/view/Nepszava_2022_04/?query=n%C3%A9pszava%20z%C3%A1vada%20p%C3%A1l%20apfelbaum&pg=422
