Király Nóra hangját, hangszerjátékát több zenei formációban hallhatjuk. A középkori zenétől a népzenéig több műfajban is otthonosan mozog. Arról kérdeztük, miként egyeztethetők össze ezek a műfajok és milyen lehetőségek vannak ma itthon azoknak, akik historikus hangszereken szeretnének tanulni.
Hallottalak már magyar népdalokat is énekelni, középkori világi zenét, reneszánsz dalokat. Amíg az előbbinek, a népdaléneklésnek komoly tradíciója van, középkori zenét feldolgozó előadókat ritkán hallani. Hogy indult ez nálad?
Egyszerű esztétikai vonzódás volt eleinte. 13–14 éves korom óta hallgatok középkori és reneszánsz zenét. Talán egyszer hallhattam a rádióban valami összeállítást, ami elindíthatott a számomra új műfaj felfedezésének útján. Kezdetben rádióból vettem fel kazettára néhány olyan felvételt, amely később stilisztikailag is meghatározta az ízlésem (pl. az olasz Micrologus együttes Napolitane (Villanelle, Arie, Moresche)című lemezéről volt néhány részlet, ami elhangzott a Bartók Rádión. Minden bizonnyal népzenészként könnyebben tudtam kapcsolódni egy ilyen repertoárhoz. Akkoriban terjedt el az internet, így – kihasználva az új eszköz adta lehetőségeket – én is hamarosan kutatómunkába fogtam szabadidőmben. Így találtam rá olyan együttesekre, előadókra, akiknek egy részével azóta személyesen is találkozhattam, egyesekkel már együtt is zenélhettem (pl. Michael Grebil a párizsi Alla Francesca együttesből, René Zosso a Clemencic Consortból, Leah Stuttart a Micrologus együttesből). Egyszerűen „belehabarodtam” a középkori zene műfaji sokszínűségébe.
A középkor már gyerekkorom óta ösztönösen vonz, igazából nem tudom megmagyarázni, miért. Nem csupán zenei, hanem társadalmi, művészeti, filozófiai, építészeti, divattörténeti és más szempontokból is. Igen hosszú út vezetett el odáig, hogy végül ma én is ezzel foglalkozhassak. Főként néhány fontos találkozásnak köszönhető ez. Olyan személyeknek, akik átérezték, „felkarolták”, segítették valóra váltani az álmomat. Amikor egyetem után kikerültem Svájcba, majd egy zenei kurzus révén Franciaországba, számos olyan kapcsolatot és barátot szerezhettem, akik akkor és azóta is inspirálnak, segítenek, motiválnak. Mióta hazajöttem, itthon is megismerkedtem többfantasztikus zenésszel, akikkel jelenleg együtt dolgozom.
Nekem úgy tűnik, rengeteg gyakorlást igényel, hogy ennyi műfajban otthonosan mozogj. Gondolok itt arra, hogy már csak technikailag is más egy egyházi kórusművet előadni, és más egy népdalt elénekelni. Nem is beszélve arról, hogy ezeket a dalokat meg kell tanulni és meg kell jegyezni. Ezt most úgy képzeljük el, hogy munka után egyik próbáról a másikra rohansz?
Hát, az is előfordul. De ilyet csak akkor vállalok fel, ha tényleg nincs más lehetőség nyugodtabb körülmények között próbálni, mert például szorít egy határidő, egy fellépés közelsége. Nem szeretek a munkahelyemről menni fellépni, mert a két tevékenység egészen más energiaközpontokat mozgósít nálam, és bizony nem kis erőfeszítést igényel az egyik „üzemmódról” a másikra való átállás. Természetesen ezt az élethelyzetet én választottam, és viselem is az ezzel járó előnyöket és hátrányokat egyaránt. Szerencsésnek mondhatom magam, amiért mind a munkahelyemen, mind a zenésztársaim rendkívüli toleranciát tanúsítanak másik tevékenységem iránt, így igazából csak logisztika és szervezés kérdése, no meg energiatartalékaim függvénye, hogy hogyan építem fel a határidőnaplómat. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy reggel elmegyek dolgozni, hazaérek legkorábban fél 6-kor, egy fél órát szusszanok, ilyenkor általában elmegyek futni, úszni, vagy tornázni, a lényeg, hogy valamit mozogjak bő egy órán keresztül. Ezután nyáron ott a kert (gyomlálás, öntözés) is, a háztartás..., s mire lerogyok, hogy „na, most még jó lenne gyakorolni is valamit”, már este 10–11 óra... Amikor erre nincs már erőm, akkor egyszerűen felmegyek a youtube-ra és hagyom magam mások által inspirálni! Rengeteg zenét hallgatok. „Sajnos” a youtube-on nagyon sok csodálatos zene van, így előfordul, hogy egyszerűen „ottfelejtem magam” és nem nézek az órára... Másnap reggel 5 órakor persze csörög az ébresztő, újra menni kell dolgozni. Természetesen, ha fontos fellépésre készülök vagy épp új anyagot tanulok, akkor a prioritásokat áthelyezem és a munkából hazaérve egyből előveszem a kottáimat, leülök a zongorához és gyakorlom a dalszövegeket, dallamokat. A leghatékonyabban akkor tudok gyakorolni, amikor hétvégén van egy szabad napom, és „rá tudok pihenni” a gyakorlásra. Össze sem lehet hasonlítani, mennyivel minőségibb, amit ilyen körülmények között tudok kihozni egy gyakorlás alatt magamból, mint amit fáradtan, munka után „préselek ki” magamból utolsó erőtartalékaim rovására. Nem titok: a zenéhez hatalmas koncentráció, fizikai állóképesség, lélekjelenlét, átélés kell. Ha valaki (testileg és lelkileg) fáradt, nem képes erre. Az ideális számomra az lenne, ha olyan munkám lenne, amely lehetővé tenné, hogy minden nap érdemben is gyakorolni tudjak napközben, amikor koncentrálóképességem csúcsán vagyok.
Az, hogy több műfajban viszonylag otthonosan mozgok főként annak köszönhető, hogy mintegy másfél évtizede rendszeresen fellépek különböző műfajokban tevékenykedő együttesekkel és előadókkal. Ez formálja a hangom, csiszolja az ízlésem, ez élesíti a hallásom mind a mai napig. Ez az út, amire ösztönösen léptem kamaszként és amit azóta tudatosan is választottam magamnak: az autodidakta, illetve tapasztalati úton való tanulás, mely sokszor hosszabb, kanyargósabb pálya, mint az intézményi keretek között szerezhető zenei ismeretek útja, ugyanakkor pontosan tudom, hogy az én esetemben ez a leginkább személyre szabott ösvény. Természetesen voltak tanárok, akik sok-sok órát szenteltek nekem középiskolás koromban, akik bátorítottak és tanácsaikkal elláttak. Ilyen volt Bergics Lajos, a pécsi Zengő együttes alapítója-vezetője, aki foglalkozott a „népdalos” hangommal, ellátott számtalan népzenei felvétellel – megtanított, hogyan válhat valaki igényes népzenei előadóvá. Többek között tőle tanultam meg azt is, hogyan lesz igazán sajátom egy népdal, amit egy eredeti gyűjtés alapján tanulok meg. Lajostól népi brácsázni is tanultam, valamint rengeteg olyan alapvető „együttzenélési” szabályt, tánckíséreti technikákat és még hosszan sorolhatnám, hogy mi mindent, amelyekből ma is rengeteget merítek. Talán ő volt az egyetlen, akit „mesteremnek” tekinthetek, hiszen hosszú évekig szeretettel és sok türelemmel kísért tanácsaival utamon.
Ahhoz, hogy megérezzem, egy adott műhöz milyen hangszín illik, befelé és kifelé egyaránt érzékenyen kell hallgatóznom. Mostanában kezdek eljutni a technikai tapasztalás azon szintjére, ahol úgy érzem, hangilag is meg tudom festeni a különbséget egy magyar népdal és egy 15. századi olasz reneszánsz dal ívelése, belső indíttatása között. Mindezt a dalokból belülről bontom ki, tehát belülről kifelé, és nem kívülről próbálok rájuk „vetíteni”, illetve „erőltetni” valamit, ami számomra természetellenesnek hatna. Ehhez persze az is szükséges, hogy én mint előadó személyesen is kapcsolódni tudjak az adott zenéhez, illetve ahhoz az életérzéshez, amit adott zene közvetít. Számomra enélkül nem lehet autentikus egy előadás.
Mi volt az első hangszered?
A furulya, óvodás koromban. Addig fújtam, amíg ki nem jött belőle valami hang! Majd hatéves koromban a zongora. Születésem előtt vásároltak a szüleim egy kidobásra ítélt, fekete, bécsi zongorát, mely a felirata szerint épp száz esztendővel idősebb nálam. Amikor a világra jöttem, a „fekete zongora” már teljesen szerves eleme volt az otthonunknak. Több fotót is találtam, ahol alig egyévesen ágaskodom a zongorabillentyűkhöz... Mely nyilván közel sem bizonyíték arra, hogy bármilyen rendkívüli fogékonyságom lett volna a zenére. Nálunk soha senki nem ült le a zongorához és egyáltalán semmilyen hangszeren nem játszott senki rajtam kívül. Mindazonáltal a szüleim kényesen ügyeltek arra, hogy sok igényes zene vegyen bennünket körül, de ez legtöbbször felvételekről hangzott fel. Persze sokat énekeltünk is otthon, de csak annyit, mint véleményem szerint egy akkori átlagos magyar családban. Kiskamaszkoromtól édesanyámmal bérletünk volt a Pécsi Filharmónia hangversenyeire. Hatéves koromtól tizennégy éves koromig járt hozzánk három magántanár, akiktől zongorázni tanultam és akik megalapozták zenei ismereteimet. Soha nem jártam zeneiskolába. Az nem nekem való lett volna.
Különböző hangszereken, időnként nem egészen szokványos hangszereken játszol, gondolok itt például a gótikus hárfára, középkori hangszerekre. Lehet ezt itthon tanulni?
Eddigi tapasztalataim szerint nem igazán. Magam is külföldön jutottam ilyen hangszerekhez. Ennek több oka is lehetséges. A legszembetűnőbb ok, hogy alig-alig akad olyan hangszer Magyarországon, amely megfelelne az adott kor hangszerépítési kritériumainak. Ez egy igen kényes és sokrétű terület. Bár azóta – ha jól láttam – magyar hangszerkészítők is hozzáfogtak egyes középkori hangszerek rekonstrukciójához, eddig még nem volt alkalmam kézbe venni itthoni hangszerkészítő munkáját. Mindenesetre, az a lázas, mélyreható kutatómunka és sok évtizedes tapasztalat, melyet például Franciaországban is tapasztaltam az úgynevezett archeomuzikológiával foglalkozó hangszerkészítőknél, akik tudományos, egyetemi szinten tartanak előadásokat és doktori disszertációkat, tudományos cikkeket írnak a hangszerrekonstrukció széles problematikájáról, egyelőre csak szórványosan érezhető nálunk.
A másik az anyagi vonzat. Ezek a csodálatos hangszerek kisebb vagyonba kerülnek. Támogatás nélkül egy átlagos magyar gyermek számára szinte elképzelhetetlen, hogy hozzájusson egy szakszerűen megépített organettóhoz, fidulához vagy shalmeihez. Persze az „élelmes” zenész felmegy az internetre és talál is ilyen hangszereket számára elérhető ár-érték arányban. Egyelőre nagyon heterogén a piac ár és minőség terén egyaránt.
A hárfám Svájcban készült. Úgy hozta az élet, hogy amikor a Neuchâteli-tó partján éltem egy kisvárosban, a szomszédos faluban lakott egy neves hárfakészítő! Ottlétem utolsó két hónapjában jártam egy fiatal és rendkívül tehetséges hárfatanárnőhöz Saint-Maurice-ba, aki tulajdonképpen elindított technikai jótanácsaival az úton. Örökké hálás leszek neki ezért!
Játszottam ezenkívül mór gitáron (moresca), mely egy középkori pengetős hangszer, hosszúkás, törékeny testtel és hosszan nyúló nyakkal, mely inkább egyes közel-keleti hangszereket idéz. Van itthon egy 14. századi shalmei-rekonstrukcióm (középkori oboa), holland mester munkája. Régebben kobzon is sokszor hallhatott engem a közönség, de már egy ideje nem vettem kézbe ezt a hangszert. Szeretnék sokat tanulni! Egyszer azt álmodtam, hogy éjszaka beszabadultam egy hangversenyterembe és ott hevert az összes hangszer őrizetlenül. Sorra járkáltam közöttük és kedvemre felvettem egyet-egyet. Nagy meglepetésemre az összesen tudtam játszani! Persze, ez csak álom volt, de azért a valóságban is szívesen megtanulnék egy-egy hangszert.
Több formációban is énekelsz. Jelenleg melyik együttesekkel dolgozol együtt?
Szeretem az új kihívásokat. Erőtartalékaim, szabadidőm és persze szabadságnapjaim igencsak korlátozott számának függvényében jelenleg szinte minden felkérést elfogadok. Érdekelnek az új formulák, új találkozások, új lehetőségek. Van, ahová csak alkalmi beugrónak hívnak, van, ahol rendszeresen közreműködök és vannak olyan formációk, akikkel gyakran találkozunk, próbálunk és még ezenfelül is töltünk néha együtt szabadidőt. Ilyen számomra a középkori és reneszánsz zenét játszóRecercare Régizenei Műhely. A velük való találkozásom és az eddig átélt mély, szép zenei élmények mind megérnének egy külön beszélgetést... Másik aktív együttesem az Anno Musica, akikkel középkori „világzenét” játszunk. Az Annót Bergics András pécsi népzenész barátommal alapítottuk néhány éve, majd meghívtunk olyan sokoldalú, kiváló zenészeket, mint Szlama László (Junior Prima-díjas kobzos és citerás), Bolya Dániel (furulya, duda, kaval, shalmei stb.), Annus Réka népdalénekes, akikkel aztán elkezdtük kidolgozni egyedi hangzásvilágunkat. Örömmel teszek eleget kedves énekes-mesemondó barátnőm, Gulyás Annafelkéréseinek is. Anna számomra egy színes, inspiráló művész, rendkívül szuggesztív előadó. Zenekarával, a HoldDalaNappal is felléptem már, Annával pedig egyre sokasodnak további közös terveink. Időm függvényében előfordulok római katolikus liturgikus zenei szolgálatokban is, amely számomra nem csupán „zenei csemege”, hanem lelki táplálék, feltöltődés is. Jelenleg a legtöbb koncertem a Szászvárosi Sándorviola da gamba-művész által létrehívott Custos Consort régizenei műhellyel van. Sanyi számos olyan elismert zenésszel dolgozik együtt, mint (a teljesség igénye nélkül) Nagy Csaba, Tokodi Gábor, Reményi Árpád, Kónya István lantművészek, Bodrogi Éva operaénekes, Herczku Ágnes és Szalóki Ági népdalénekesek, Tóth Emese Gyöngyvér psaltérium- és énekművész.
Szólóban eleddig csak kisebb közreműködéseket vállaltam kiállításmegnyitókon, irodalmi eseményeken, városi, állami ünnepségeken vagy éppen múzeumpedagógai foglalkozásokon.
Most érkezett el életemben az a szakasz, amikor elemi erővel tör fel bennem a vágy egy saját szólóprojekt létrehozására. Jelenleg ezen dolgozom.
Hol hallhatunk legközelebb?
Szeptember 21-én a budapesti Párbeszéd Házában lemezbemutató koncertünk lesz az argentin Sylvia Leidemann vezényletével, melyen a dél-amerikai jezsuita barokk zenéből csemegézhet majd a hallgatóság. Szeptember 22-én a BMC-ben játsszuk a Custos Consorttal a Mátyás király emlékév kapcsán összeállított műsorunkat, melyet augusztus 26-án a Pesti Vigadóban mutattunk be, Október 4-én pedig Vácott iskolai koncerteken népszerűsíthetem a középkori zenét és hangszereket Lachegyi Imre oldalán.
Tóbiás Krisztián
