Kurszalon

Gyógy tér 1.

 

A Gyógyterem, vagy német nevén Kurszalon, 1878-ban épült fel, célja az volt, hogy a fürdővendégek fennmaradó szabadidejüket el tudják tölteni valahol, főleg, ha esik az eső. Volt itt könyvtár, kávéház, étterem, de manapság hosszú ideje az a 20. század második felében ismét életre hívott Anna-bálok népszerű és remek helyszíne 1957-től, amely a Duna Televízió közvetítéseinek köszönhetően már országszerte ismert. A reformkorban az épület még nem létezett, hiszen helyén magasodott a Dunántúl első kőszínháza, ami országosan is a harmadik volt, hiszen csak Kolozsvár és Miskolc előzte meg Füredet. Az 1831-ben átadott színházépület azonban az 1860-as évek derekára használhatatlan volt: 1878-tól a bontás lett a sorsa, hogy helyét átadja a füredi közönség által régóta hiányolt Kurszalonnak.