Dragomán György nem csak szépíró: ahogy a szavak és gondolatok, úgy a konyha világában is otthonosan mozog. A szerző évek óta működteti saját, hivatalos és egyben személyes hangvételű blogját, ahol rendszeresen jelennek meg (akár gasztronómiai) írásai. Az online platformon az erdélyi nagyszülői és szülői házból hozott recepteket osztotta meg és készítette el (a főzés alapanyagait, előkészületeit és az eredményt is posztolva), ezt követően pedig saját maga által összeállított, és az utazásai során ellesett receptekkel lepte meg olvasóit. A kezdetben virtuális térben létező, általában rövid szövegek végül könyv formátumban is napvilágot láttak a Magvető Kiadó gondozásában, Pintér József borítótervével – impozáns külsővel, keménykötésben. Korábban soha nem forgattak ennyi főzőműsort, mint ma, nem egy sztárséfnek pedig nemcsak saját étterme, hanem saját tévéműsora, blogja, Youtube-csatornája van - egész média-iparág épült a főzésre. A Főzőskönyv beleillik ebbe a trendbe, a 2020-as decemberi megjelenést követő relatíve gyors második kiadás a kötet népszerűségét mutatja.
A Főzőskönyv receptjei között Dragomán egy-egy novellája vagy korábbi regényeinek részletei szerepelnek. Az irodalmi szövegeket vagy szabad asszociáció, vagy a recepttel kapcsolatos összefüggés, vagy valamilyen felidézett emlék inspirálta. A könyv tehát a szerző személyes és őszinte vallomása a főzéshez és az íráshoz fűződő viszonyáról. Kreatív megoldás, hogy a szépirodalmi szövegbetéteket eltérő színű papírra nyomtatták, a tartalomjegyzékben téglavörös színnel kiemelve azokat – beolvasztás és szétválasztás különös elegyének vagyunk tanúi. Sütés-főzés közben nem szoktam a szakácskönyvön vagy az online recepten kívül mást olvasni, mégsem gondolom, hogy Dragomán Főzőskönyvét rátenném a konyhám pultjára, hogy recepteskönyvként használjam, mivel attól tartanék, hogy a konyhai balesetek visszafordíthatatlan nyomot hagynának rajta. A Főzőskönyv a receptek irodalmisága, hangsúlyozott textualitása miatt inkább szórakoztató olvasmány, semmint praktikus szakácskönyv – tele apró történetekkel, emlékekkel, ismeretterjesztő tartalmakkal. Egyes ételkészítési módok és utasítások olyannyira szokatlanok, hogy inkább egy gasztronómiai utazás résztvevőjének vagy műsor nézőjének, mintsem egy szakácskönyv olvasójának érezhetjük magunkat. (Például a Mint emberek a sót szövegbetét arról szól, hogy Dragomán hányféle sót ismer, és hogy ezekből milyen típusúak találhatók a konyhájában, stb.)
Ez a kötet érdekes, kettő az egyben megoldás: részben szakácskönyv, de inkább szépirodalmi „főzőskönyv”, hiszen a főzés nemcsak célként, hanem életörömként; nemcsak hétköznapi tevékenységként, hanem belletrisztikai témaként is megjelenik. Egy különleges vállalkozást tart tehát kezében az olvasó. Egy olyan összeállítást, melynek köszönhetően azok, akik eddig nem próbálkoztak meg a sütés-főzés tudományával, vagy még nem olvastak Dragomán-műveket, talán kedvet kapnak „nagyobb falatokhoz” is.
„Jó étvágyat! Egyetek! Örüljetek!”
(Dragomán György: Főzőskönyv, Magvető Kiadó, Budapest, 2020)
