A magyar kultúra napja Balatonfüreden

A magyar kultúra napja Balatonfüreden

Kétnapos programsorozattal ünnepli meg ebben az évben Balatonfüred a magyar kultúra napját. Zenés irodalmi műsor, folyóirat bemutató várja az érdeklődőket a város új kulturális terében, a Vaszary Villában helyet kapó Irodalmi Szalonban. A hagyományokhoz híven átadják a város kulturális kitüntetését is.

Január 21-22. között tartják meg a városban a Magyar kultúra napi programokat. Az emléknap alkalmából Pál Dániel Levente, a Petőfi Irodalmi Ügynökség igazgatója mond beszédet, majd Jókai Ágnes színművész, Halas Adelaida színművész, énekes, és Pályi-Nagy Miklós gitárművész közreműködésével zenés irodalmi műsort tartanak. 

Január 22-én, szombaton megkoszorúzzák Kölcsey Ferenc szobrát és bemutatják a tavaly nyáron alapított Magyar Kultúra című folyóirat legújabb számát. A Petőfi Kulturális Ügynökség gondozásában havonta megjelenő periodikát Pál Dániel Levente lapigazgató és Bonczidai Éva főszerkesztő prezentálja. 
Délután öt órakor pedig a 80 éves Korzenszky Richárd emeritus perjellel beszélget az Irodalmi Szalonban Szerdahelyi Csongor az Országút című lap főszerkesztője.

A zárt térben tartott rendezvényeken való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

A programok csak érvényes oltási igazolvánnyal illetve maszkban látogathatók.

 

Magyar kultúra napja

2022. január 21-22.

Balatonfüred, Szőcs Géza Irodalmi Szalon, Honvéd u. 2-4.

 

Január 21. (péntek)

17.00   Ünnepi beszédet mond Pál Dániel Levente, a Petőfi Irodalmi Ügynökség igazgatója

17.15   Balatonfüred Város Kultúrájáért kitüntetés átadása.

A kitüntetést átadja: dr. Bóka István polgármester

17.30   Zenés irodalmi műsor

Közreműködők: Jókai Ágnes színművész, Halas Adelaida színművész, énekes, Pályi-Nagy Miklós gitárművész

                           

Január 22. (szombat)

10.30   Koszorúzás Kölcsey Ferenc szobránál  (Ady E. utca)

11.00   A Magyar Kultúra című folyóirat bemutatása 

Közreműködők: Pál Dániel Levente lapigazgató, Bonczidai Éva főszerkesztő

17.00   Beszélgetés a 80 éves Korzenszky Richárd emeritus perjellel

Közreműködik: Szerdahelyi Csongor az Országút című kétheti lap főszerkesztője