Jiří Žáček versei

Szeretem

(Mám rád)

Szeretem a hétköznapokat,
mert csodák sohasem történnek
vasárnap vagy ünnepnapokon.
Szeretem a gyerekszobában tartott egyszarvút.
Szeretem a szerelmes folyót, ahogy a tenger felé siet
folyamtalálkozóra.
Szeretem az 1950-ből való ČZ 125-ös időgépet,
amely képes visszavinni a gyermekkoromba.
Szeretem a „pí” számot,
mert a madarakkal rokon.
Szeretem a töltőtollat, mert ihlettel van tele.
Szeretem a fiatalokat, akik hiszik,
hogy sohasem öregszenek és sosem halnak meg. 
Szeretem a trópusi Afrikáról álmodó hóembereket.
Szeretem a szélben köröző sólymot
ahogy légi leltárt készít a mezei törpékről.
Szeretem a tengeri hullámverésben vigyorgó delfineket
a víztározó gátján.
Szeretem a fákat,
amelyek az égig akarnak nőni.
Szeretem a gyermektalpakat a tenyeremben
amint hétmérföldes csizmában körbejárják a világot.
Szeretem A rejtelmes szigetet, A kincses szigetet
és A megvalósulatlan álmok szigetét.
Szeretem február 30-át,
mert az egész örökkévalóságban csak egyszer volt olyan.
Szeretem a titkos ajtókat, 
amelyek az én álmaimból a tieidbe vezetnek.
Szeretem az almafákat,
amelyek könnyelműségükben körtét teremnek.
Szeretem az évszakváltásügyi minisztériumot,
kiváltképp madárcsicsergés-koordinációs bizottságáért.
Szeretem azokat az úriembereket, akik zavarba jönnek attól, ha
napjában nem csak egyszer van igazuk.
Szeretem a Nevermore cigarettát,
ahogy mélyen beleslukkolok az üres tengerparton, este,
a naplementében.
Szeretem az igazság és a szeretet győzelmét
a humanitárius légicsapások felett.
Szeretem a kutyákat, akik hallgatnak a gazdájukra,
és a gazdákat, akik a kutyájukkal vonítanak a holdra.
Szeretem a városokat,
amelyeken úgy lehet játszani, mint a hangszereken.
Szeretem Einstein nyelvét,
ráöltve a 20. századra.

Barátom, a jeti

(Můj přítel yeti)

Gyakran látok olyan álmokat,
hogy a jeti meg-meg látogat.
Nappal meg bezzeg felém se néz.
Messzivilág-illat sok fehér szőtincsen. 
Neked erről mind fogalmad nincsen
mert már mélyen alszol, drága kincsem.
Gyalogosan jött-e?
Vagy tán vonaton?
Lehet, náluk ennek van még számos egyéb módja.
Téged bámul ráérősen,
gyapja illatoz‘ erősen,
Aztán vágyakozva rávonít a holdra.
Bejárja a lakást, a rádió bosszantja,
A lámpa fénye neki borzalom.
Hozzá fűz már sok-sok emlék.
Néma lélek-eszperantónk itt a lingua franca.
Én én vagyok-e, vagy őkelme volnék,
Néha magam sem tudom.
Gyakran látok olyan álmokat, hogy a jeti meg-meg látogat.
A jetit, jó barátomat,
sokszor elkvártélyozom itten.
Egy-két cigit elszívunk közösbe‘,
Aztán távozik a ködbe.
S neked erről mind fogalmad nincsen.

Beszélgetés a delfinnel

(Rozhovor s delfínem)

Az óceánológus-csoport, amelyik megfejtette
a delfinek nyelvét,
ezt kérdezte az egyiktől:
„Hogy lehet, hogy ily 
nagyszerű és kiváló elméjű teremtmények,
akiknek az emberéhez fogható értelem adatott,
újságok és tévé nélkül élnek,
telefon, autó, számítógép,
gyár, bank, hivatal
kormány, hadsereg, országgyűlés,
történelem, kultúra, progresszió,
és célok nélkül, felelőtlenül,
napról napra,
csak a semmittevésnek és a játéknak?“
Elhangzott a válasz: „Ki a szabadabb
és a boldogabb: ti, vagy pedig mi vagyunk azok?“
A kutatás folytatásáról,
a kormány döntése folytán, 
tekintettel a kísérlet
magas költségeire, és arra, hogy a vizsgált faj
gyakorlati felhasználhatóságára nem volt garancia,
egyelőre lemondtak. Az egyik miniszter
az esetet így kommentálta:
„Milyen jogon tesznek minket lóvá
holmi halak?“

Néhány lehetőség

(Několik možností)

Istennek április 13-án, 19,30-kor kellett volna megjelennie
minden tévékészülék 18. csatornáján.
100millió felhevült néző 
azonban a felhevült képernyőn
csak szemcséket látott.
Lehet, hogy valaki eltévesztette a dátumot.
Lehet, hogy nincs is Isten.
Lehet, hogy úgy akarja, azt higgyük, hogy nincs.
Lehet, hogy Isten meggondolta magát.
Lehet, hogy nem volt érkezése.
Lehet, hogy éppen a 17. 
csatornán nézte
a Dallas legújabb részét,
az örökkévaló.
És lehet, hogy Isten
fénysugárzás, 
amelyet tekintetünk
szemcsés képként érzékel.