szerda 13 november 2019

mail 99217 960 720

Orcsik Roland: A lincselés gyönyöre

  • péntek, 26 július 2019 13:07
Orcsik Roland: A lincselés gyönyöre Győrffy László: Egotrip

Egy fiatal barátom verset írt, amelyet egy fiatal költőnőnek ajánlott, és amelyet egy irodalmi honlapon publikált. A két költő sohasem találkozott, nem ismerték egymást. A versbéli ajánlás nem a költőnőhöz íródott, hanem a költőnőnek szólt karneváli, féktelen nyelven a szexuális erőszakról, amelyben a lírai alany mazochisztikus gyönyörként éli meg a saját testének a csonkítását, a testtől való megszabadítását. A vers a Facebookon is megjelent, és két felhasználó nem vette észre, hogy szerepversről van szó. Sőt, nemcsak a szerepvers mintázatára, hanem arra sem figyeltek, hogy a lírai alany sohasem azonosítható problémátlanul a szerzői én-nel. Ennélfogva a verset nyílt szexuális zaklatásnak értelmezték, és első indulatukban védelmébe akarták venni a költemény ajánlásában megnevezett „áldozatot”. Dühös facebookos bejegyzésekkel próbálták felhívni az ismerőseik figyelmét az erőszakra, az általuk nem ismert szerző meghurcoltatására. Rövidesen több mint száz komment érkezett a felhívásra, a gyűlöletbeszéd gyöngyszemei peregetek szanaszét a virtuális térben. Páran, köztük én is, próbáltuk relativizálni az egyoldalú értelmezést, a szerzőről a versre terelni a figyelmet, persze, hasztalan, olyan is akadt, aki jogi lépéseket emlegetve büntetni akart, illetve a művészet jogi szabályozását szorgalmazta. Mindezt úgy, hogy a vers közben eltűnt a honlapról, vagyis a többség vakon hitt az első két indulatos facebookos kirohanásnak, magára a versre nem is voltak kíváncsiak. Mígnem a „sértett” nő kapcsolatba nem lépett a szerzővel, és miután tisztázták a vers motivációját, saját facebookos bejegyzést írt, amelyben elhatárolódott a boszorkányüldözéstől, és az élő kapcsolatok, a valódi párbeszéd fontosságát hangsúlyozta. 

Abszurd, hogy mindez virtuális valóságban, vagy inkább virtuális színházban játszódott le. A közösségi oldalak felhasználói hasonlóan működnek, mint a maszkot felvevő színészek. Azzal, hogy a közösségi oldalakon megjelenő virtuális maszk ebben az esetben az én-dizájn formája, és nem egy, az én-től esetleg távoli szerep konstrukciója a rendezés függvényében. Ám a kettő abban közös, hogy a maszk felvételével a szubjektum nem korlátozza magát. Önreprezentációját úgy alkotja meg, ahogyan ezt egyébként nem merné megtenni egy másik, mondjuk így, a virtuális helyett a valós környezetben. 

A tömeghisztéria során az egyén kikapcsolja az önálló gondolkodását, aláveti magát a vezéregyéniségeknek, ösztöneinek, indulatainak. A korábbi, verses példában a vezéregyéniségek azok voltak, akik az első dühös kirohanásukban megírták a megbélyegző posztjaikat. Mivel bizonyos hálózatokban tekintélyes fiatal irodalmároknak számítanak, az ügy hálózatelméleti, illetve irodalomszociológiai szempontból is fényt vet nemcsak a magyar, hanem a globális kortárs kultúra állapotára. Amennyire abszurd és komikus, annyira tragikus is lehet egy ilyen eset: amikor a szó tettekké válik. Amikor minden józan érvelés nélkül megindul a meghurcoltatás. A lincselés gyönyörétől hajtva a tömeg gerjed a nyilvános kivégzés puszta gondolatától, a fenti estben pedig az algoritmusától is. 

A facebookos adatpiacon algoritmusok kapcsolódnak egymáshoz, növelvén és manipulálván a reakciók, az ideológiai azonosulások számát. Paradox módon, miközben a fenti, digitális boszorkányüldözés során a Facebook-felhasználók zöme a humánumra, a női jogokra, a felelősségre hivatkoztak, megfeledkeztek arról a poszt-térről, amelyben megnyilvánultak. Martin Burckhardt és Dirk Höfer így fogja fel ezt a szervezett felelőtlenséget: „Az elektromosság által azonban a cselekedet telematikus manipulációvá válik és egyszersmind kiürül, értve ezalatt egyfajta kollektív felelőtlenséget: ha az öt gomb közül, amelyek elindítják az áramot az elektromos székbe, csak egy is jól működik, akkor azok, akik megnyomták a gombokat, egyenlő mértékben hihetik magukat ártatlannak.” (Lénárt Tamás fordítása).

A verssel kapcsolatos boszorkányüldözés után a virtuális lincselő tömegből csupán az egyik vezéregyéniség ismerte be indulatosságát nyilvánosan. A legtöbb felhasználó azonban „ártatlan” üzemmódban maradt továbbra is. A digitális szubjektum-hálózatok egyik alapelve: „Úgy cselekedni, hogy nem te voltál: ez a modern morál sajátossága.” (Burckhardt-Höfer) 

Az adatpiacon jól értékesíthető, kortárs poszthumán kultúra a következő szavakkal írható le: tetszik, imádom, vicces, hűha, szomorú, dühítő. Mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy a tömeglájkolásnak mindenben igazat kell adni, hogy ne lenne helye a kételynek, a kritikának. Az egyéniség aurájának.

  • Megjelent a Tempevölgy legújabb száma! +

    Benne: A 2019 évi Salvatore Quasimodo költőverseny díjazott versei (Géczi János, Aknai Tamás, Fodor Balázs, Csobánka Zsuzsa Emese, Csongor Andrea, Fellinger Károly, Fenyvesi Félix Lajos, Gyukics Gábor, Veres Tamás, Vicei Károly, Vitéz Ferenc, Zsávolya Zoltán), szépirodalmi összeállításunkban Agi Mishol, Tömöry Péter és Kalász Márton versei. Tematikus összeállításainkban Tandori Dezső versei, Tóth Ákos és Fried István tanulmányával, illetve Mezősi Miklós, Kerpics Judit, Sziklay Cs. Mónika, Kiss A. Kriszta, Kusper Judit és Gál József tanulmánya.
  • 1

Széljegyzetek

  • 1
  • 2
  • 3

Partnereink

 

14781B08 F5E6 42F4 9C29 D4542DA5920B

FFAE6044 A975 4F18 9ACB 2E2C56174FB9  

logo2

A20D66FA 2148 4626 A29F 14614DE661A2

hirdetes logo 2