vasárnap 18 augusztus 2019

mail 99217 960 720

Lanczkor Gábor: Tegnap

  • szombat, 13 július 2019 09:28

Tegnap Szegedre költöztünk Balatonhenyéről. Útközben a soltvadkerti benzinkútnál, míg tankoltam, kellemes kétségbeeséssel bámultam szemközt az akácokat. Az ötlött föl bennem, hogy ez a Duna-Tisza-közi táj olyan, mintha nem is volna. Mintha nem akarna lenni. 

 

Eső utáni lucskos hőség fogadott a szegedi Osztróvszky utcában, ahol a lakásom van. Itt fogunk élni.

 

Mintha már holnap meg kéne halnom, olyan itt: jó.

 

Ptuj minden szempontból közelebb van ahhoz, amiben felnőttem, mint Szeged. Szédítő, hogy itt tervezzük fölnevelni a lányainkat.

 

A hatvanas években épült társasház negyedik emeletének magasságában nincsenek szellemek, a föld szellemei, akik a henyei házban olyan otthonosan járkáltak ki-be az álmaimból és az álmaimba, ahogy én közlekedtem az udvaron és a házban.

 

Késő este a nappali falán tapogatózva kerestem a villanykapcsolót. Tarkovszkij enigmatikus jelenete jutott eszembe utolsó filmjéből, a Nosztalgiából, az a jelenet, amikor az orosz emigráns a toszkán kisváros szállodájában teszi ezt.

 

Közel van a kislányok új óvodája. A Sóhordó és a Pusztaszeri utca kereszteződésében úgy villant elém a töredezett aszfalt alól egy bazalt kockakő, ahogy egy sötét hal dobja magát föl a vízfelszín fölé.

 

Hosszabb kihagyás után újból sokat van a gitár a kezemben. Los Reyes Católicos, ez az új, egyszemélyes zenekarom neve.

 

Családostul lemegyünk a Tiszához, a széles, homokos martra a Maros torkolatával szemközt. Sokáig úszkálok. A gyerekek a sekély parti vízben játszanak. Ahogy aztán a folyót bámulva a napon szárítkozom, felötlik bennem egy asszociáció, amelynek gyökere mélyebbre hatol a jelenvaló képnél. Ott helyben nem bírom fölfejteni. Itthon már nem akarom.

 

Nagy fény a belvárosi manzárdlakásban. Néha már úgy érzem magam, mint aki elmenekült a káli diófák árnya alól.

 

Egy hete Szegeden. Még az érkezésünk estéjén lecseréltem a laptopom háttérképét az erdőszéli présház téli képére. Mostanra belevakultam. Olyannak tűnik, mint egy sokéves meditációsorozat végállomása; mintha semmit se jelentene már a számomra.

 

A sötét utcáról betévedek a felsővárosi templomba; nyitva a kapu. Épp az esti szentmise zajlik. A tágas barokk épület a maga visszafogott, finoman szentszagú sivárságával Catania valamelyik történelmi külvárosába is odaképzelhető volna. Szent Rita szobrának bumfordi bája ugyanúgy. Itt, a szobor közelében állok meg. A Lukácstól való evangéliumi részlet után a szentbeszédben a pap megküzd a szavakért. Hallhatóan nem a magyar az anyanyelve. Lassan beszél, nyugodtan, kevés nyelvtani hibával, végtelen alázattal. „Az egyháznak meg kell változnia”, mondja. Ferenc pápára hivatkozik, akit nemrég testi valójában is látott Rómában. Konkrétan nem említi a közelmúlt írországi és amerikai pedofilbotrányait, amelyek kapcsán a pápa belső ellenzéke Ferenc lemondását követeli, de mindez ott van a szavai mögött, akár egy sötét árny. 

  • Megjelent a Tempevölgy legújabb száma! +

    Benne: Térey János, Szilasi László, Bartók Imre és Lengyel Zoltán prózája, Lanczkor Gábor, Vörös István, Bozsik Péter, Áfra János, Bíró József és Oláh András versei. Szépvölgyi Alíz hagyatékáról Németh Zsófia tanulmánya, Ladányi István Szilasi Lászlóval beszélget, Vojnics-Rogics Réka és Nagy Gabriella Ágnes gyerekirodalmi tanulmánya. A lapszámot illusztráló Fenyvesi Ottóról Orcsik Roland írt.
  • 1

Széljegyzetek

  • 1
  • 2
  • 3

Partnereink

 

14781B08 F5E6 42F4 9C29 D4542DA5920B

FFAE6044 A975 4F18 9ACB 2E2C56174FB9  

logo2

A20D66FA 2148 4626 A29F 14614DE661A2

hirdetes logo 2