csütörtök 27 június 2019

mail 99217 960 720

„Léteznek cigány mesei jellegzetességek – ezeket igyekeztem összegyűjteni és keretbe foglalni” Interjú Kele Fodor Ákossal

  • csütörtök, 08 november 2018 07:04

Az 1983-ban született Kele Fodor Ákos író, költő, kritikus legújabb, A szív vége című, cigány újmeséket tartalmazó könyvében a cigányság nyilvánosság számára kevéssé ismert mítoszait és alakjait dolgozta fel. A különleges hangulatú könyvről és a cigány népmesék jelentőségéről is kérdeztük a szerzőt.

Nem egy helyen nyilatkoztad, hogyan sikerült rátalálnod a cigány mesék világára. Itt is mondjuk el, mikor jutottál arra az elhatározásra, hogy ezekből most neked mindenképp mesekönyvek kell írnod.

Egy színművemhez mindenféle Kárpát-medencei hiedelmek után kutatva bukkantam rá a XIX. századi etnográfiákban említett cigány betegségi démonokra. Annyira különlegesek voltak, keletkezésük története pedig egyszerre volt mitikus és mesei, ám a néprajzi közlésben száraz és tárgyszerű. Ott éreztem úgy, hogy "helyre kellene állítani" ezeket a meséket, méghozzá – ez csak látszólag egyértelmű – népmesék formájában.

Hatalmas háttéranyagból dolgoztál, rengeteg mesemítoszt, misztikus alakot ismertél meg. Ehhez a saját elképzelések mentén megvalósuló rendszerezés kellett, különben az egész szétesett volna. Hogy nézett ki a válogatás, milyen koncepciónak igyekeztél eleget tenni? 

Mivel egyes, különböző szövegforrásokban előforduló motívumok közötti kapcsolatok nagyon világosan mutatkoztak, ezért a többi egyelőre "szabadon lebegő" ismeretek esetén a kapcsolatkeresés metodikáját választottam. Például négy-öt helyről kigyűjtöttem, hogy egyes cigány közösségek mi mindent gondoltak a tűzről, milyen babonákkal védekeztek a tűzvésztől stb., és e különféle történetelemeket hoztam kapcsolatba, párbeszédbe, hogy aztán egy-egy történetben – amennyire a konzisztencia követelménye engedte – minden lehetséges vonatkozó ismeret benne legyen. Tehát tudásfelhalmozó metodika, és a régi történetekben, babonákban található "plot hole"-ok – egyéb néprajzi adatok alapján plauzibilisnek tekinthető – kitöltésének módszere mozgatott.

Nem kísértett meg, hogy saját cigány mítoszok és figurák gyártásába kezdj?

Nem, mert eltűnt volna a vállalásomból a poén. Elveszett volna a – korlátozott érvényességű – néprajzi hitelesség.

A könyvtárgyban, a megszokottól eltérőben gondolkodás a kezdetektől adta magát?

Az első két költői, illetve intermediális művem után karriervisszalépés lett volna egy hagyományos forma, az én művészetemhez már hozzátartozik a vizuális tervezés is. Így is hívom őket – ennek kevés előfordulása van a magyar kultúrában –: szépirodalmi művészkönyvek. De annak alappilléreit, hogy a cigány mesékhez konkrétan milyen forma társul majd (archívfotó-manipuláció, múltszázad-fordulós néprajzi folyóiratok klasszicista betűtípusa, illusztrált védőborító és az illusztráció, mint egységes kozmosz), viszonylag későn találtam meg.

A mesekönyv jellegzetes színe a mélysötét, mintha kátrányba ejtett könyvet tartana kezében az olvasó. Apró utalás a cigányság tragikus és kevés sikert magáénak tudható történetére?

Egyfelől, másfelől régen a mítoszok és a mesék nem gyerekeknek szóltak, és/mert sok horrorisztikusságot hordoztak, harmadrészt a könyvem történetei egységes mesei univerzumot rajzolnak ki, melynek a keletkezése az ég és a föld különválásának történetével veszi kezdetét. A borító nélküli, csukott állapotban lévő, homogén, felirat nélküli fekete könyv tehát e világ előtti állapotot mutatja. 

A könyv piros fűzést kapott. Van jelentősége?

A cigány hidelemvilágokban rengeteg helyen bukkanhatunk fonalakra, haj- és szőrszálakra, selyemszálra stb. Ezek között különösen nagy jelentősége van a vörös fonálnak, és ez több mesémben is visszaköszön. Mivel ezek a babonás motívumok a régi népéletben a hétköznapi valóság részei voltak, a tervezés során úgy gondoltuk, mi is valóságosan átadjuk e fonalat az olvasónak.

A laikus olvasó miért cigány meséket olvasson, ha ott van a jó sok magyar népmese? 

Egyrészt hatalmas a kulturális keveredés és történeti-kulturális aszimmetria: sok "magyar" népmesét cigány mesemondók ajkáról jegyeztek le, és előfordult fordítva is; továbbá XIX. századi tudományos folyóiratokban fennmaradtak olyan mondák-mítoszok, amik nem kerültek át a huszadik századi cigány népélet mesélési kultúrájába. Tehát az olvasóknak nem lesz sokkal másabb a cigány mese, mint amire a magyar népmesékből emlékszik, csak ritkább-elfeledettebb, illetve szereplői és egyéb motívumai miatt lesz különleges, talán elsőre kicsit idegenszerű (de sokkal kevésbé idegenszerű, mint mondjuk számunkra az ókori mítoszok). Nincs tehát olyan, hogy "esszenciálisan" cigány népmese (még ha autochton is), de van "jelleg", azaz: léteznek cigány mesei jellegzetességek – ezeket igyekeztem összegyűjteni és keretbe foglalni.

Textolátria, Echolália, A szív vége. Három könyv, három kísérlet. Hogyan és merre tovább? És mert nyilatkoztad, hogy titok, a műfajt áruld el nekünk.

Az Echolália is nehezen megfogható műfajilag, a színműveimben is nem létező műfajokat hoztam létre (mysterium dell'arte, fekete daljáték), a néprajzi hitelességű "mű-népmese" is terra incognita volt mostanáig. Még szélsőségesebb, és minden eddigi művemtől különböző irányba megyek, talán le is esek a szépirodalom térképéről, és már a műfaj megsúgása is túl sokat elárulna az úticélomról... 

Nem rég avatták fel a Habiszti című kötetet jegyző Csemer Géza író emléktábláját, és a tervek közt szerepel a cigány kultúrával foglalkozó Cziffra György Központ megnyitása is, de a cigány kultúra szélesebb körű megismertetése még sok kivánnivalót hagy maga után. Tervezitek, hogy középiskolákba, egyetemekre viszitek el a mesekönyvet, beszélgetéseket kezdeményeztek a cigány mesék kapcsán közösségi házakban, valamint egyéb intézményekben? 

Már jártam a Pécsi Tudományegyetem romológia szakán rendhagyó órán, készülök közösségi központokba, szakkollégiumokba, valószínűleg más egyetemekre is – hosszú turné lesz. De néha borúlátó vagyok a hatás léptékeit és jelentőségét illetően. Magyarán: ez nem szélesebb kör, a szépirodalom, a nemzetek népi kultúrájának őrzése és újragondolása szubkultúra, és ezt nagyon sokan nem ismerik be maguknak. Vagy a kultúrpolitika hazudja el, hogy léteznek gót rokkerek, táncházba járók, acid technót kedvelők, cigány meséket olvasók, B-kategóriás norvég nácizombi horrokomédiákat nézők, és kortárs galériák műgyüjtői – mint szubkultúra?  De a viccet félretéve, például nekem a könyvhöz való kutatás annyi munkát adott, hogy a cigány népzenébe még volt időm beleásni magam, de a képzőművészetig és filmig már nem jutottam el. Sajnos, szinte semmit nem tudok róla. Még én is népszerűsítésre szorulok! Szóval a világ ekkora kultúrkincs-gazdagságában sose érünk a végére, lehet nincs is értelme annak az eszménynek, hogy a roma kultúrát a széles nyilvánosság felé propagálni kell.

Ha még a cigány kultúra sem került az őt megillető helyre Magyarországon, ugyanez duplán igaz a cigányság történetét, egy-egy fontos eseményét feldolgozó műalkotásokra is. Tavaly Pesty László készített dokumentumfilmet a cigány holokausztról, hasonló témájú játékfilmről vagy regényről viszont nem tudunk. Nincs itt valami távolságtartás a nem cigány értelmiség részéről? Mintha nem sikerülne eljutni a cigányság sajnálatától a cigányság tudatos megértéséig.

Én is csak a téma kutatásakor döbbentem rá, hogy a cigányság mennyire nem homogén, és hogy a kultúra mennyire nagyon gazdag. Talán az egységes cigányság tévképzete az, ami eltakarja azt a rengeteg kultúrkincset, amire én rákattantam. Szóval nem biztos, hogy a sajnálat áll a megértés útjában. Mert az egységesítő érzékelés esetén nincs mibe kapaszkodjon a kíváncsiság, lecsúszik róla. Szóval inkább az információdeficit és a megérteni vágyás hiánya akadályozza magát a megértést. És persze: a megértés is egy véget nem érő félre-értés; vagyis az a kulturális élettevékenység, melynek részeként A szív végét is látom.

Ayhan Gökhan-Izsó Zita

  • Megjelent a Tempevölgy legújabb száma! +

    Benne: Várady Szabolcs, Závada Péter, Aczél Géza, Tatár Sándor, Ádám Tamás, Juhász Tibor, Vargha Bálint, Szabó Gergely és Jiří Žáček versei, Kredeczki Zsombor, Erdei L. Tamás és Murányi Sándor Olivér prózája. Összeállítás a tavaly megrendezett Városfejlesztés konferenciánkról (Mester Béla, Wesselényi-Garay Andor), Tersánszky Józsi Jenőről (Szilágyi Zsófia, Szirák Péter, Pataky Adrienn) és Szentkuthy Miklósról (Keserű József, Konkoly Dániel, Kerber Balázs, Tompa Mária). A lapszámot Szentkuthy Miklós rajzaival illusztráltuk.
  • 1

Széljegyzetek

  • 1
  • 2
  • 3

Partnereink

 

14781B08 F5E6 42F4 9C29 D4542DA5920B

FFAE6044 A975 4F18 9ACB 2E2C56174FB9  

logo2

A20D66FA 2148 4626 A29F 14614DE661A2

hirdetes logo 2