Levendel László személyes környezetében – a Korányi Intézet orvosi szobájában és otthon – az 1960-as évektől gyűltek a képek és a szobrok, így élete végén mintegy százötven műtárgy vette körül. Az együttes azonban nem szokásos gyűjtői attitűdből született: nem becses művek gyűjtésének a vágyából jött létre, hanem az alkotók és orvosuk közötti szellemi és érzelmi kötelékek szövevénye formálta.
Daumier élete során Franciaország államformája hat alkalommal változott, a művész azonban már fiatalon elkötelezte magát a köztársasági eszmék mellett, amelyekhez haláláig ragaszkodott. Az 1830-as évek korai karikatúráinak tanúsága szerint határozottan síkra szállt a szólás- és sajtószabadság védelmében, elítélte az igazságszolgáltatás túlkapásait és a korrupciót. A király személyét sem kímélve figurázta ki Lajos Fülöp bürokratikus „polgárkirályságát”.
Az 1890-es években Párizsban született Rippl-Rónai-festményeken a rajzos kontúrok és a sötét,szürke, fekete színek túlsúlya erőteljes grafikai hatást eredményezett. A művész hazatelepülésétkövetően, a 20. század első két évtizedében palettája fokozatosan kiszínesedett, képfelületeit játéko-san burjánzó, lazán odavetett élénkzöld, piros és sárga ecsetfoltok lepték el. Ugyanakkor korábban döntően komor témaválasztását – elmúlás, magány, éjszaka, öregség és gyász – derűsebb világ: parkok, kertek, kastélyok, napfény és virágok motívumai váltották fel képein.
Célja láthatóan az őt övező hétköznapi élet elszálló pillanatainak megörökítése volt. Nem nevezhető tehát klasszikus értelemben vett művészfotósnak, az absztrakció távol állt világától, alkotásai nagyon is emberközeliek. Témái kifejezetten a mindennapokból táplálkoznak, akár embereket, akár épületeket, akár természetet fotózott: mindhárom témához szívesen nyúlt, fekete-fehér képeinek egyik fontos jellemzője a fény-árnyék ellentét bravúros kezelése, a közeli és távoli egyszerre történő megjelenítése.
Albrecht Dürert (1471–1528), a német reneszánsz legnagyobb hatású festőjét és grafikus művészét a kortársak szívesen hasonlították az ókori görög festőhöz, Apellészhez, amikor réz- és fametszeteinek kivételes ábrázolóerejét, részletgazdagságát dicsérték. Desiderius Erasmus humanista tudós abban látta a nürnbergi művész – még ókori elődjét is túlszárnyaló – kivételes tehetségét, hogy mindazt, amit Apellész a színek segítségével ábrázolt, Dürer pusztán fekete vonalakkal is képes volt megjeleníteni.
A balatonfüredi Vaszary Galéria A modern magyar festészet remekeiből' című kiállítása alapján készült képzőművészeti album Radnóti Sándor előszavával és Kovalovszky Márta kurátor jegyzetével.
Benne:
Csobánka Zsuzsa Emese, Térey János, Hörcher Ferenc, Varró Dániel, Deres Kornélia, Nyirán Ferenc, Gömöri György, Korpa Tamás és Koman Zsombor versei, Bozsik Péter és Orcsik Roland prózája. Összeállítás Publius Ovidius Naso-ról (Adamik Tamás, Szörényi László, Simon Lajos Zoltán, Takács László), József Attiláról (Nagy Gabriella Ágnes, Sebesi Viktória) és Rab Gusztávról (Tüskés Anna). A lapszámot illusztráló Nádler István munkáiról Révész Emese esszéje olvasható.
